Belföld

Merre ne menjünk szerdán?

Negyven helyszínen tartanak útlezárásokat. Több megyében is kisebb fennakadásokat okoz a szakszervezetek akciója. Ha nem sikerül az érdekképviseleteknek megállapodni a kormánnyal, ősszel még nagyobb demonstrációkra számíthatunk. Részletek és képgaléria!

A LIGA Szakszervezetek mára hirdetett országos sztrájkot nem, de a félpályás útlezárást megtartja. Gaskó István elnök szerint a sztrájktörvény módosításával a kormány a sztrájk megtartását szinte ellehetetlenítette. Mint mondta: a tagság elégedetlen a kormány eddigi munkájával és jövőbeli terveivel. A Liga nem ért egyet a kedvezményes nyugdíjrendszer visszamenőleges átalakításával, az egész nyugdíjrendszerről tárgyalna, tiltakozik a munka törvénykönyvének átalakítása és az érdekegyeztetés megszüntetése ellen.

Az MTI tudósítóinak helyszíni beszámolói szerint az autósok békésen vették tudomásul a tüntetés tényét. A demonstrációkat mindenütt rendőrök biztosítják.

Útinform: 5-10 perces várakozásra kell számítani

Nem okoztak komolyabb fennakadást a közlekedésben a félpályás útlezárások szerda délig – közölte az Útinform. Legfeljebb 5-10 perces várakozások alakultak ki. Ennél valamivel többet kellett várakozni a 86-os főúton, Nádasdnál – mondta az ügyeletes.

A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára, Pongó Géza egy, nem sokkal dél előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: tudomása szerint a 40 helyszínen, ahol félpályás útlezárással demonstrálnak a munka világát, valamint a nyugdíjakat érintő kormányzati intézkedések és tervek ellen, több mint ezer gépkocsival vesznek részt a tiltakozók. Elmondta: vannak olyan helyszínek, ahol csütörtök reggel 7 óráig tart az útzár, máshol azonban korábban is befejeződhet, ha a szervezők úgy döntenek. Jelezte ugyanakkor, hogy “nem szándékosan”, ám komoly forgalomlassítást okozott a félpályás útzár a 4-es főúton Monornál, ahol a sajtótájékoztató idején már több mint egy kilométeres sor alakult ki.

Meg szeretnének állapodni a kormánnyal

Gaskó szerint a kormány törvénytelenül határozta meg a tárgyalás időpontját, miután a meghirdetett június 29-ei sztrájk utáni időpontra, július 4-ére tűzte ki az egyeztetést, nem a kollektív munkaügyi vita kezdeményezésétől számította azt. Ennek dacára a Liga elmegy a július 4-ei egyeztetésre. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke elmondta: azért csatlakoznak a Liga akciójához, mert maguk is elfogadhatatlannak tartják a kormány több intézkedését is.

A Liga Szakszervezetek által szervezett demonstrációhoz szinte valamennyi rendvédelmi szakszervezet csatlakozott tagszervezeti szinten. Részt vesz a megmozduláson az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Munkástanácsok is.

Képgaléria az országos forgalomlassító akcióról.

Képgaléria az országos forgalomlassító akcióról.

Holnapig lassítják a forgalmat

A szervezők közlése szerint a reggel 7 órakor kezdődő, egynaposra meghirdetett, de legalább 12 órán át tartó akció keretében Pécsen és Miskolcon fél pályán lezárják a főváros felé vezető utakat, s Budapest és – Tolna megye kivételével – valamennyi megye nagyobb útvonalain is tartanak forgalomlassító megmozdulást. Lezárásra kell számítani Székesfehérváron, Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Tatabányán, valamint további nagyobb városokba vezető utakon, például Gyulánál és Szegednél. (Az útlezárásokról itt is olvashat!)

Szerda reggel negyed 8-kor lezárták a 2-es főút Budapest felé vezető oldalát a főváros és Pest megye közigazgatási határánál. Kovács György szervező közölte, a lezárást csütörtök reggel 7-ig tervezik fenntartani. A Váci út végén a lezárás után nem sokkal már torlódás alakult; a szervezők a forgalmat váltakozva engedik Budapest, illetve Dunakeszi irányába az egysávosra szűkített útszakaszon. A lezárást technikailag a rendőrség biztosítja.

Ősszel nagyobb demonstrációk lesznek

A Liga elnöke szerint, ha a július 4-én kezdődő tárgyalásokon nem sikerül megállapodniuk a kormánnyal, akkor a jelenleginél nagyobb demonstrációkat szerveznek őszre. Gaskó István a 2-es főút budapesti határánál, a szerdai félpályás útlezárás helyszínén tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ha két-három hét alatt nem lesz megállapodás, azzal a kormány arra kényszeríti őket, hogy azonnal megkezdjék a felkészülést az őszi nagy tiltakozó akciókra.

Mivel a kormány a sztrájktörvény módosításával megnehezítette a munkahelyi tiltakozás lehetőségét, ezért “az utakon és utcákon” a mostaninál sokkal hatékonyabb és erősebb demonstrációkat fognak szervezni – mondta a Liga elnöke. Szavai szerint most nem volt cél a társadalom “akadályozása”.

Gaskó a Duna Televízióban azt mondta: a kormányra legfeljebb akkor tudnának hatni, hogyha odamennének a kormányülésre és ott gyakorolnának nyomást a kormányra. Hozzátette, hogy persze ez nem jogszerű, tehát erre nem készülnek. A társadalom figyelmét akarja felhívni ez a demonstráció – közölte. A félpályás útlezárásokkal felfordulást semmiképpen nem akarnak okozni, ahogy kellemetlenséget sem. A Ligához az elmúlt húsz évben elsősorban munkahelyi demonstrációk, sztrájkok kapcsolódtak – de ezt az eszközt a kormány, illetve a parlament kivette a munkavállalók kezéből, akik így arra kényszerülnek, hogy olyan eszközökhöz folyamodjanak, mint a félpályás útlezárás, tüntetés és egyéb, tehát eddig kevésbé használt eszközöket vegyenek igénybe – hangoztatta a szakszervezeti vezető.

“A szakszervezetek minden törvényes eszközt megmozgatnak, hogy tiltakozzanak, emiatt szervezik a forgalomlassító demonstrációkat, illetve a tüntetéseket, későbbi esetleges sztrájkokat. Készülünk az őszre, amikor majd kiderül, hogy pontosan milyen változtatásokra készül a kormány a munka törvénykönyvének átalakításával” – mondta korábban az fn.hu-nak Borsik János, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség vezetője. Azt is leszögezte akkor, hogy ősszel, szeptember környékén minden eddig bejelentett sztrájkot, demonstrációt meghaladó tiltakozás várható.

—-Csongrád, Zala és Borsod megye—-

Szeged és Deszk között a 43-as úton röviddel 7 óra után kezdődött el a forgalomlassító demonstráció – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A csongrádi megyeszékhely felől Makó irányába vezető főút 8-as és 10-es kilométerszelvénye között rendőri felvezetéssel másfél tucatnyi jármű sorakozott föl a kétsávos út egyik oldalán. Az autók egy részére nemzeti színű lobogót tűztek ki. A demonstráció kezdete után röviddel a forgalom folyamatos volt, később azonban kialakulhat torlódás, mivel a tiltakozó akció helyszínétől néhány kilométerre útépítés miatt eleve félpályás útzár van. A tervek szerint 24 órán át, csütörtök reggelig tart.

Zala megyében három helyszínen, Zalaegerszegen, Keszthely határában és Rédics közelében kezdődött a félpályás útlezárás, néhány perces várakozásra kényszerítve az erre haladó autósokat. Jandó Zoltán, a Független Rendőrszakszervezet (FRSZ) nyugat-dunántúli régiójának vezetője Zalaegerszegen, a 74-es és 76-os főút közös, várost elkerülő szakaszánál elmondta: a megyeszékhelyi helyszínen több mint tíz autóval álltak fel reggelre. Keszthely határában, a 71-es főút fenékpusztai szakaszán 30-40 autó állt ki, bár ezen a helyszínen először nem engedélyezték a tiltakozó akciót, a szakszervezet beadványára azonban a bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrségi határozatot.

Rédicsen, a 86-os főúton, a magyar-szlovén határtól öt kilométerre öt autóval kezdték el a tiltakozó akciót. Jandó Zoltán közölte: hivatásos rendőrök az elrendelt fokozott szolgálatellátás miatt alig vannak a demonstrálók között, de számos más szakszervezet csatlakozott hozzájuk. Több más rendőrségi, valamint honvédségi és büntetés-végrehajtási szakszervezet mellett bányász és vendéglátós érdekvédelmi szervezetek, valamint a General Electric nagykanizsai és zalaegerszegi gyárának dolgozói is részt vesznek a demonstráción.

Az eső ellenére több tucatnyian demonstrálnak 7 órától Borsod-Abaúj-Zemplén megye több pontján is, a 3-as és a 37-es számú főúton. Miskolcon a 3-as számú főút ki- és bevezető szakaszán, a 37-es számú úton, Szerencs előtt és Sárospatak térségében zárták le az egyik sávot a tüntetők, a mellettük elhaladó autósok dudaszóval, integetéssel fejezik ki szolidaritásukat. Balázs Sándor, az FRSZ megyei elnöke elmondta: terveik szerint a demonstrálók napközben többször is cserélődnek, így csütörtök reggel 7 óráig folyamatos lesz jelenlétük az utakon. A forgalom irányítását itt is rendőrök segítik.

—-Nógrád és Komárom-Esztergom megye—-

Nógrád megyében a 21-es főúton Mátraszőlősnél, Salgótarján irányában zárt le autókkal egy csaknem egy kilométeres szakaszt fél pályán az FRSZ. Bernát Zsolt, a demonstráció koordinátora elmondta: a 30-as kilométerszelvénytől sorakozott fel mintegy 50 autó. A sor mindkét végére táblát helyeztek ki, hogy megköszönjék az autósok türelmét. Mint Bernát Zsolt hozzátette, nincs jelentős forgalom, így fennakadások sincsenek, és eddig negatív visszhang sem volt; az autósok inkább integetnek vagy kikiabálnak, hogy “veletek vagyunk!” A demonstrálók tábláin olyan feliratok szerepelnek, mint “Most a lét a tét”; “A nyugdíj a miénk”; “Az ígéret szép szó”. A demonstráció a bejelentés szerint csütörtök reggel 7 óráig tart.

Komárom-Esztergom megyében, a Tatabánya és Vértesszőlős közötti úton 13 órakor kezdődött demonstráció. A nyugdíjas rendőrök, tűzoltók vámosok 20 autóval, 17 óráig zárják le az úttest felét. Jakatics László szervező azt mondta: Komáromnál szolgálatban levő rendőrök készítettek videofelvételt egykori kollégáikról, akik a nyugdíjukért tüntetnek.

A 13-as úton a csémi vasúti átjáró utáni részen tartanak félpályás útlezárást, 20-25 autóval. Szintén 13 órakor kezdődött forgalomlassító akció, 20 autóval a tatai autópálya-lehajtótól a belváros felé vezető szakaszon, ez szintén 17 óráig tart.

—-Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye—-

Hajdú-Bihar megyében hat helyszínen, mintegy 150 gépkocsival kezdődött meg a félpályás demonstráció. Debrecen és Bocskaikert között a 4-es számú főúton már reggel negyed nyolcra kilométeres kocsisorok alakultak ki, de az autósok békésen vették tudomásul a tüntetés tényét – tapasztalata a helyszínen az MTI tudósítója. Számítottunk arra, hogy néhányan dudaszóval jelzik majd nemtetszésüket a forgalomlassítás miatt, de ezt eddig nem tapasztaltuk – mondta Kiss János, az FRSZ hajdúhadházi szervezetének tagja, a helyszíni demonstráció főkoordinátora. A Debrecen és Bocskaikert közötti útszakaszon egyébként mintegy 40 gépkocsival demonstrálnak. A kocsikon nemzeti lobogókat, szakszervezeti zászlókat és egy árpádsávos zászlót látott az MTI tudósítója. Folyamatosan működtetnek egy szirénát is a demonstrálók, az egyik transzparensen pedig az olvasható: “Hol vagytok most tábornok urak?”.

A 4-es főúton Bocskaikert mellett Hajdúszoboszló és Püspökladány térségében, a 47-es számú úton Debrecen és Mikepércs, a 42-es úton Mezőpeterd határában, a 471-es úton pedig a Debrecen közeli Dombos-tanyánál van félpályás útlezárás. Bár – mint azt elmondták – a demonstrációra 24 órás engedélyük van, a közlekedés biztonsága érdekében több helyszínen este hét órakor befejezik a megmozdulást.

Győr-Moson-Sopron megyében a 86-os úton demonstrálnak. Mosonmagyaróvár határában reggel 8 órakor tucatnyian vettek részt a forgalomlassító akcióban. Csorba Dezső szervező közlése szerint várhatóan este 7 óráig tart a megmozdulás, és arra számítanak, hogy nap közben többen csatlakoznak hozzájuk.

Veszprém megyében összesen 9 helyszínen tartanak félpályás útlezárást. A rendőrség által engedélyezett helyszíneken reggel 7-kor megkezdődött a tiltakozók felvonulása, és a terveik szerint este 7-ig tart – közölték a szervezők szerdán reggel az MTI-vel. A Liga Szakszervezetek felhívásához a Honvédszakszervezet veszprémi alapszervezete és a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) csatlakozott. Hartmann Istvánnak, az FRSZ közép-dunántúli régióelnökének tájékoztatása szerint lezárták a 84-es főút Sümeg és Ukk közötti szakaszán a fél pályát, Pápán pedig a 83-as főút elkerülő szakaszán. Veszprémben a 82-es főút Zirc felé vezető fél oldalát foglalták el Gyulafirátótig. A 8-as főúton az Ajka-Bakonygyepesnél Devecser felé vezető oldalon sorakoztak fel a résztvevők.

Oláh József, a Honvédszakszervezet veszprémi alapszervezetének elnöke elmondta, csaknem 150 autós résztvevő jelezte előzetesen a forgalomlassító akcióban való részvételt, de ennél várhatóan többen csatlakoznak majd hozzájuk napközben. Hozzátette: a rendőrség által engedélyezett keretet nem lépik túl, s ügyelnek arra, hogy a közlekedők biztonságát ne veszélyeztessék. Veszprémben öt helyszínen zárták le a fél pályát: a Házgyári úton, a Petőfi Színház előtt, az Almádi úton, a Jutasi úton és a Balaton pláza előtt a rendőrség biztosítja a forgalom irányítását este 7 óráig.

—-Békés és Heves megye—-

Békés megyében csaknem húsz személyautóval mintegy harmincöten vonultak az FRSZ által szervezett demonstráció helyszínére. A Gyula külterületi részére, a 44-es főútra meghirdetett megmozdulás az önszerveződő nyugdíjas rendőrök csatlakozó akciója. A demonstrálók a gyulai határátkelőtől a város központja felé vezető sávban délelőtt tíz órakor 250 méter hosszan zárták le az út egy sávját. Budai Béla, a demonstráció koordinátora az MTI-nek azt mondta: a békés tiltakozó akció este hat óráig tart, a résztvevők szinte mindegyike a nyugdíjas rendvédelmi állományhoz tartozik. Ugyanazok, akik korábban is demonstráltak, köztük egykoron a büntetés-végrehajtásban dolgozók, nyugdíjas határőrök, rendőrök, tűzoltók – tette hozzá.

A helyszínen több transzparenst is látni, köztük: “Ébredjetek a demokrácia halott, jön a királyság!”; “Ma Békés megye már viharsarok!” felirattal. A demonstráció az MTI helyszíni tapasztalatai szerint a forgalmat nem akadályozza.

Heves megyében, Gyöngyösön a 24-es számú főút városból kivezető szakaszán zárta le a fél útpályát a Független Rendőr Szakszervezet. A tiltakozók több mint húsz személyautóval kezdték meg a demonstrációt, amelyre csütörtök reggel 7 óráig szól az engedélyük. Ugyanakkor – mint azt Botkó Csaba, az FRSZ Heves megyei elnöke az MTI-nek elmondta – további gépkocsikat, illetve buszokat is várnak a helyszínre.

—-Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Fejér megye—-

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében négy helyszínen tartanak félpályás útlezárásokat szerdán; Vásárosnaménynál és Záhonynál a tervek szerint csütörtök reggel fejeződnek be a forgalomlassító megmozdulások. A 4-es főút nyíregyházi szakaszán nagyjából kétszáz autóra és ugyanennyi tüntetőre számítanak a szerda este hét óráig tartó demonstráción – mondta Kőszegi Attila, az FRSZ területi koordinátora. Közlése szerint rendőrök mellett a büntetés-végrehajtásban dolgozók és vasutasok is megjelentek a megmozduláson. Egy demonstráló az MTI munkatárásnak azt mondta: rossz a közhangulat és nagy a bizonytalanság a rendvédelmi dolgozók között, de reményeik szerint a kormány felfigyel a tüntetésekre és tárgyalóasztalhoz ül a szakszervezetekkel.

A 41-es főúton, Vásárosnamény határában gyülekeznek a járművek, mintegy 15 autó áll a sorban – tájékoztatta Polyák János területi koordinátor az MTI-t. Közlése szerint mintegy 60-70 jármű vehet részt az eredetileg csütörtök reggelig tartó demonstráción, amely végig rendőrségi biztosítás mellett zajlik majd. Záhony határában körülbelül 30 járművel jelentek meg a rendvédelmi szakszervezetek képviselői, akik a gyülekezési helytől rendőri felvezetés mellett vonultak a 4-es főút érintett szakaszára. Nagy Bertalan az MTI-nek elmondta: a demonstrációt – a forgalom függvényében – 24 órásra tervezik, s egészen addig folytatják, ameddig “értelmét látjuk megmutatni magukat.” Mátészalkánál mintegy ötven autó megjelenésére lehet számítani a 49-es főút Mátészalka és Kocsord közötti szakaszán. Szondi Gyula koordinátor elmondta, hogy a demonstráció a tervek szerint ezen a helyszínen szerda este 7 órakor ér véget.

Somogy megyében, Kaposvár és Kaposújlak között a 610-es főúton csaknem félszáz autóval mintegy hetvenen tiltakoznak félpályás útlezárással szerda reggel 7 órától. Pápa László, az FRSZ dél-dunántúli régiójának vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az előzetes jelzések szerint száz autót várnak, és este hét óráig, illetve amíg legalább tíz autó a helyszínen lesz, maradnak. Az FRSZ demonstrációjához több szakszervezet is csatlakozott; a Liga és az MSZOSZ tagszervezetei, belügyi- és büntetés-végrehajtási dolgozók, vám- és pénzügyőrök, vasutasok, autóbuszvezetők érdekképviseleti szervezeteinek tagjai vannak jelen – mondta az FRSZ dél-dunántúli régiójának vezetője.

Székesfehérváron 8 órától 18 óráig tartja félpályás útlezárását a Független Rendőr Szakszervezet Fejér Megyei Szervezete. A demonstrációt a Várkörút (Lakatos utcától a Budai úti kereszteződésig), és a Vörösmarty tér – Piac tér – Palotai út helyszíneken tartják, ahol a tüntetők a menetirány szerinti jobb oldali sávokat foglalják el – tájékoztatott Orgovány Zoltán, a demonstráció kijelölt felelőse. A múltkori vonulós demonstrációjukhoz hasonlóan most is mintegy 80, járművel tiltakozóra számítanak. Nem a blokád a céljuk, ezért vállalták, hogy a Piac tér buszsávjában három busznak elegendő helyet hagynak szabadon a buszmegállóknál, ezzel garantálva a helyi buszközlekedés zavartalanságát – mondta. “Reméljük, Székesfehérvár polgármesterét, Cser-Palkovics Andrást nem csak a budaörsi buszsáv zavarja, hanem figyelemfelkeltő akciónk is, és tenni fog azért, hogy demokratikus jogaink ne csorbuljanak” – fogalmazott Orgovány Zoltán.

—-Vas, Baranya és Bács-Kiskun megye—-

Vas megyében két helyszínen 30-30 személyautóval kezdődött meg a demonstráció. Szombathely határában, a 86-os számú főúton Csorna irányába zárták le az útpálya felét a vépi elágazótól egy kilométeres hosszban. A forgalmas úton szinte percek alatt kilométeres kocsisorok alakultak ki, a közlekedők békésen vették tudomásul a demonstráció tényét, néhányan dudáltak, integettek az út szélén állóknak. A felsorakozott autókon csak szakszervezeti zászlók voltak láthatóak, egyetlen felirat hirdette: “Talpra magyar, hí a haza”. Kiss Zoltán, a Liga Szakszervezetek regionális vezetője nem sokkal nyolc óra előtt egy motoros fűkaszával nyírni kezdte az út menti füvet, többen ugratni kezdték, “Gyakorolj csak, nemsoká ez lesz a munkánk valamennyiünknek”.

Nádasdon, a község belterületén zárták le szintén félpályán az utat, a demonstrálók, akik az MTI tudósítójával azt közölték, hogy harminc-negyven gépkocsival lassítják a forgalmat. Mindkét helyszínen lámpás irányítással, váltakozva zajlik a forgalom, rendőri felügyelet mellett.

Az FRSZ Baranya Megyei Szervezete Pécsett több mint húsz autóval zárta le a 6-os főút mintegy két kilométeres belterületi szakaszát egy sávon; a demonstráció nem okozott nagyobb fennakadást a reggeli forgalomban. Az FRSZ a Liga Szakszervezetekkel közösen a Tüzér úttól a Páfrány útig tart demonstrációt. A tiltakozás a városból kivezető egyik sávján zajlik. A megmozduláshoz további öt érdekvédelmi szervezet – a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Rendőr Szakszervezetek Védegylete, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete – és több magánember csatlakozott. A demonstráció a tervek szerint este hétig tart.

Bács-Kiskun megyében 3 helyszínen mintegy 20 autóval tartanak forgalomlassító demonstrációt. Az 52-es úton, Solt és Dunaföldvár között, tucatnyi autó zárja le a félpályát, rendőrök engedik váltakozva a forgalmat. Különösebb fennakadást nem jelent a demonstráció, mert nagyon rövid ideig kell várakozniuk a helyszínre érkező járműveknek. Huszár Attila, a FRSZ megyei elnöke elmondta: a FRSZ mellett a Honvéd Szakszervezet, az MSZOSZ és nyugdíjas rendőrök vesznek részt a demonstráción. Tájékoztatása szerint a demonstrációt 24 órásra tervezték, de csak ma estig lesznek a helyszínen. Huszár Attila, aki aktív rendőr, a demonstráció céljával kapcsoltban kifejtette: ő sem támogatja, hogy valaki 40 évesen elmehessen nyugdíjba, hiszen ha egészséges, életének ebben a szakaszában tud legtöbbet tenni hivatásában. Az ellen viszont tiltakoznak, hogy ha valaki 25 év szolgálati idő után beteg, az ne mehessen el nyugdíjba – tette hozzá.

Tóth Csaba János, a FRSZ regionális vezetője az 53-as főúton, valamint a közelben lévő 55-ös főúton demonstrálók szervezője az MTI-nek elmondta: az egyik helyszínen jelenleg öt, a másik helyszínen két autóval demonstrálnak. Hozzátette: többen jelezték, hogy később csatlakoznak hozzájuk.

—-Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye—-

Szolnok megyében egyetlen helyszínen demonstrálnak reggel 8 óra óta, Szolnok és Szajol között, a 4-es számú főúton kezdődött el a megmozdulás. A Tisza-parti megyeszékhely felől Debrecen irányába vezető, ezen a szakaszon osztott pályás, négysávos főút 104. és 105. kilométerszelvénye között, a Budapest felőli külső sávban rendőri felvezetéssel mintegy kéttucatnyi jármű sorakozott fel. A demonstráció kezdete óta a forgalom a megszokottnál lassabban, de folyamatosan halad és a későbbiekben sem várható jelentős torlódás – tájékoztatott az akció helyi szervezője. Kovács Imre elmondta: a megye minden pontjáról folyamatosan csatlakoznak hozzájuk a tiltakozók, akiket a reggeli eső sem riasztott el. A szerda este 20 óráig tartó megmozdulásban résztvevő járművek száma a nap folyamán elérheti a félszázat – tette hozzá.

Rendkívüli forgalmi rend

Pest megyében rendkívüli forgalmi rend lépett életbe szerdán a 4-es és a 10-es számú főúton a demonstráció miatt.

Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese közölte, hogy a 4-es főút Budapest felé vezető forgalmi sávját lezárták a Péteri elágazástól az Üllői körforgalomig, a Szolnok irányából Budapest irányába közlekedő járműveket elterelik Péteri településen keresztül Gyömrő irányába, ahonnan Budapestet a 31-es főúton, vagy az M4-esen közelíthetik meg.

A 10-es főút Pest megyei szakaszán a Dorog irányába tartó sávot szintén lezárták Piliscsabánál a Kopár Csárda parkolójától egy kilométer hosszan és a forgalom szerinti bal sávba terelik az autósokat. A Dorog irányából Budapest felé közlekedők a két forgalmi sáv helyett csak a külső forgalmi sávot vehetik igénybe, így a forgalom mindkét irányba egy-egy sávon haladhat.

Pest megyében a 4-es főút Üllő és Monor közötti szakaszán, valamint Piliscsaba határában tartanak forgalomlassító demonstrációt. Monor felé legalább negyven, Piliscsabánál jóval kevesebb autó lassítja a forgalmat. A tiltakozók többsége rendőr, börtönőr, tűzoltó, de sok a nyugdíjas rendvédelmis is – tájékoztatta az MTI-t Zoltán Gábor főszervező. Mint mondta, az összes érintett szakszervezet képviselteti magát; többen a “szolgálati nyugdíj nem jutalom”; a “jogbiztonság kétharmaddal eltiporva” táblákat tartanak a magasba. A forgalom lelassult ugyan, de torlódás nincs, az arra haladó autósok nem morgolódnak – tette hozzá Zoltán Gábor, aki szerint a nap folyamán megduplázódhat az egyik sávot elfoglaló autóik száma. Szándékaik szerint csütörtök reggelig kitartanak.

Piliscsabánál a település végét jelző tábla közvetlen közelében gyülekeznek a tiltakozók; egyelőre csupán 8-10 gépkocsival foglalják el a kapaszkodó három sávjának egyikét, de késő délelőtt várhatóan sokan érkeznek még – mondta az MTI-nek Varga Lászlóné megyei koordinátor, a Független Rendőr Szakszervezet (RFSZ) megyei elnöke. Piliscsabánál este 7-kor befejezik a tiltakozást.

Pest megyében a 2-es főúton is demonstrálnak a főváros és Pest megye közigazgatási határánál, a Váci úton. A Budapest felé tartó sávot tizenöt gépkocsi foglalja el, emiatt csak váltakozó irányban halad a forgalom. Az MTI helyszínen lévő tudósítója arról számolt be, hogy a demonstráció miatt a 2-es főúton csak kisebb torlódások alakultak ki. A demonstráció kezdete óta legfeljebb 200 méteres sor alakult ki; az autósoknak jellemzően annyit kell várakozniuk, mint általában egy lámpás kereszteződésnél. A lezárást technikailag a rendőrség biztosítja, a demonstráció békésen zajlik. Kovács György szervező a demonstráció kezdetén azt közölte, a lezárást csütörtök reggel 7-ig tervezik fenntartani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik