Belföld

A munkaadók támogatják Orbán megszorító terveit

A munkaadók szövetségei támogatják az Orbán Viktor miniszterelnök által kilátásba helyezett kormányzati kiadáscsökkentő lépéseket.

Orbán Viktor a Dow Jonesnak és a The Wall Street Journalnak szerdán adott exkluzív nyilatkozatában leszögezte: a magyar kormány végrehajtja a költségvetés ígért, hosszú távú átalakítását, amely kiadáscsökkentést is tartalmazni fog azért, hogy megerősítse az ország hitelességét a pénzügyi piacokon.
A miniszterelnök azt mondta: a kormány a nemzetgazdasági miniszter előterjesztése alapján február 15-ig megvitatja a nyugdíjrendszert, a munkanélküli segély csökkentését, a gyógyszertámogatásokat és a költséges tömegközlekedési rendszer reformját. Kijelentette: “Világossá kell tennünk, hogy a korhatár előtt senki nem mehet nyugdíjba, és azt is, hogy az állami nyugdíjalap nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit beszed (a nyugdíjjárulékokból).

A nyilatkozatokból kiderült az is, hogy a második félévben a kormány csökkenteni akarja munkanélkülisegély-jogosultság időtartamát, és ugyanakkor közmunkát adni “legalább” azokban a körzetekben, ahol kevés az munkalehetőség. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI megkeresésére leszögezte: a gazdaság szereplői támogatják, biztatják a kormányt a miniszterelnök által bejelentett lépések kivitelezésében.

Magyarázatként hozzátette: az Orbán Viktor által kilátásba helyezett intézkedések egybecsengnek a kamara által hosszú évek óta szorgalmazott szerkezeti átalakításokkal, amelyek feltételei a fenntarthatóságnak. Az MKIK elnöke úgy vélekedett: a különadókból befolyó bevételek két évet adnak a kormánynak arra, hogy az átalakításokat elvégezze. Parragh László szerint a “kormány következetes, lépései pedig illeszkednek a gazdasági élet szereplői által elvártakhoz”.

Felhívta a figyelmet, hogy a munkára ösztönzést erősíteni kell, a munkanélkülieket, ha lehet, vissza kell terelni a munka világába. Az idén életbe lépett új adószabályok már elindították a folyamatot – fűzte hozzá azzal: további lépéseket kell tenni azért, hogy “érje meg dolgozni és nagyon ne érje meg nem dolgozni”. Hangsúlyozta: ezek kemény intézkedések, de amely országok, köztük Szlovákia, meglépték ezeket, fenntartható pályára tudták állítani a gazdaságukat.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint az Orbán Viktor által bejelentett kiadáscsökkentő lépéseket a magyar vállalkozások és a multinacionális cégek is teljes mértékben támogatni fogják; a beharangozott ügyek jó üzeneteket hordoznak a vállalkozói világnak. Hozzátette: a közkiadások csökkentésével a vállalkozók adószintje csökkenhet, azzal pedig versenyképesebbé válhat a magyar gazdaság. Ha hosszú távon a közkiadások racionálisan mérsékelhetők, anélkül tehát, hogy nagyobb “fájdalmat” okoznának a társadalomnak, akkor nem lesz szükség a magyar vállalkozások jelenlegi mértékű befizetéseire – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: az Orbán Viktor által elmondottak filozófiája, miszerint az állampolgárok ne meneküljenek nyugdíjba, dolgozzanak és “ne egyék magukat tele” támogatott gyógyszerrel, támogatható. Dávid Ferenc fontosnak tartja, hogy a kormány a lépéseket tárgyalja meg a szociális partnerekkel.
A VOSZ főtitkára a részletekről szólva közölte: a nyugdíjszabályoknak azt kell szolgálniuk, hogy ne lehessen nyugdíjba menekülni, mindenféle kedvezményeket igénybe véve. A közkiadások csökkentése e kassza költségeinek visszafogásával támogatható – hangsúlyozta.

Gyógyszerkasszáról annyit mondott: szigorú és szűk körben kell fenntartani a gyógyszertámogatást, racionális gazdálkodásra kell kényszeríteni a gyógyszerkasszát. Dávid Ferenc kiemelte még: minden kormányzati intézkedésnek azt kell szolgálnia, hogy az állampolgárokat a munkahely közelébe próbálja terelni. Ezt szolgálja már az idei új személyi jövedelemadó-rendszer, de a “másik oldalon” változatni kell a segélyezés rendszerén is – hívta fel a figyelmet a VOSZ főtitkára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik