Belföld

Pszichológusok nyugtatják a devecserieket

Percről percre változnak az események, így nem lehet tudni, mikor lesz újra tanítás a közel félszáz kitelepítettnek szállást nyújtó devecseri iskolában. Az igazgatónő szerint egyelőre az ellátás biztosított.

Egyelőre biztosított az ellátottság, folyamatosan érkeznek a takarók, tisztítószerek, élelmiszerek az iskolába – mondta el az FigyelőNetnek a házukból kiköltöztetetteknek ideiglenes szállást nyújtó devecseri általános iskola igazgatója. Esztrehainé Fatalin Ilona úgy véli, hogy amint „visszatér az élet a normál kerékvágásba, elképesztő sok dologra lesz szüksége az itt élő embereknek, mert azoknak, akik itt vannak, csak az maradt, ami rajtuk van” – tette hozzá.

Képgaléria

Képgaléria

Percről percre változnak az események, így még nem lehet tudni, mikor lesz újra tanítás. A gyerekek nagy része otthon van, de vannak, akiknek a családjukkal együtt az iskola adott szállást. „Érzik, hogy a szüleik is félnek, szoronganak, s ez átragad a gyerekekre is. Több pszichológus próbálja nyugtatni mind a felnőtteket, mind a gyerekeket” –vázolja a magasan fekvő, és így az iszaptól nem veszélyeztetett intézmény vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik