Belföld

Visszalép az MSZP a Fidesz javára?

Dilemma előtt állhat az MSZP az első forduló előtt: azokon a területeken, ahol a Jobbik beelőzi, vagy állva hagyja jelöltjét, vállalva annak kockázatát, hogy megbélyegzik: segített a szélsőséges pártnak mandátumot szerezni, vagy visszalépteti jelöltjét a Fidesz javára.

Itt az idő, hogy a magyar közvélemény felkészüljön: a választások első fordulója mindent fel fog borítani a magyar politikában. Az első forduló eredményének ismeretében válik majd nyilvánvalóvá, hogy teljesen új pártszerkezettel állunk szemben, amely az eddigiektől eltérő törésvonalak mentén kényszerítheti tárgyalóasztalhoz a pártokat – írja legfrissebb blogbejegyzésében Gyulai Attila.

A Political Capital ügyvezető igazgatója szerint biztosra vehető, hogy számos választókerületben a Jobbik végez majd a második helyen, a szocialisták pedig a harmadikon. Sőt, arra is van esély, hogy néhány kerületben a Jobbik megszorongatja a Fideszt. Sőt, azt sem zárhatjuk ki, hogy lesz, ahol a jobbikos jelölt élről nézhet a második forduló elébe. Ilyenkor nem lesz jó harmadik helyen végzett MSZP-jelöltnek lenni, főleg, ha jóval kisebb lesz a különbség az első két helyezett között, mint a második és a harmadik között.

Mit tesz ekkor az MSZP? Nehéz lesz azzal biztatniuk magukat, hogy a Jobbik és a Fidesz szavazói megoszlanak, és majd nevető harmadikként befuthat a jelöltjük. Nem kizárt, hogy egy-egy helyen ez is megtörténik, de a lényeg nem ez. Gyulai Attila szerint két forgatókönyv lehetséges ekkor. Vagy állva hagyják a jelöltjüket, amivel Jobbikot juttatják egyéni mandátumhoz. A „szélsőséges” vád ekkor visszahullhat az MSZP-re: a Fidesz úgy kampányolhat a két forduló között, hogy azt mondja, vagy az ő jelöltje nyer, vagy a szélsőséges Jobbiké, és lám az MSZP most tehetne is valamit a szélsőséges erők visszaszorításáért, mégsem hajlandó kiállni a demokratikus rivális, azaz a Fidesz jelöltje mellett.

A másik megoldás, hogy visszalépteti jelöltjét a Fidesz javára, ami sok szavazó szemében felérne egy árulással, ráadásul épp ezzel segítheti kétharmados hatalomhoz Orbán Viktort.

A Political Capital elemzése kiemeli: ez csapdahelyzet, amire a szocialisták nem valószínű, hogy felkészültek, pedig az európai parlamenti választási adatok ismeretében nem kéne, hogy mindez váratlanul érje őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik