Grosics Gyula azt mondta: amikor átnézte a névsort, az volt az érzése, hogy mint egyfajta “díszpinty virít” ott, mert egyedüli jobboldali emberként kapta volna meg a díjat.
Azt is mondta: az is eszébe jutott, hogy “Sztálin és annak bolsevik bandája” még most is díszpolgára a fővárosnak, ezzel a gondolattal pedig nem tudott kibékülni, így rögtön nemet mondott.
Hozzátette: egyébként megtisztelő, hogy egy ország fővárosának díszpolgára lehet, de nem mindegy, hogy milyen körülmények között, kitől, hogyan és miért kapja a címet.