Belföld

Fél napra elsötétül az RTL Klub

Tizenkét órás - déltől éjfélig végrehajtandó - képernyő-elsötétítéssel büntette az RTL Klubot a médiahatóság mert egy délutáni talksow-jában két, szexualitással kapcsolatos témát tálalt, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerint nem megfelelő időpontban és nem megfelelő módon.

Testületi tagok tájékoztatása szerint az ORTT hivatala a műsorszolgáltatási jog 60 perces, míg Majtényi László, a hatóság elnöke 24 órás felfüggesztését javasolta, ebből alakult ki a hét elején tartott ülésen a 12 órás szankció.

A kézbesítés után az MTI-hez is eljuttatott határozat indoklása szerint az adásban bemutatott egyik történet kapcsán abban nem értett a hatóság és a műsorszolgáltató, hogy túl részletesen foglalkozott-e a műsor – egy megtörténtnek mondott eset fiatalkorú résztvevőinek szerepeltetésével – a pedofíliával.

A másik – egy férfi korábbi és jelenlegi partnerének trágár szópárbajból tettlegességig fajuló vitáját bemutató – történettel kapcsolatban az erőszak-ábrázolás és a trágárság kérdéskörében ütközött az ORTT és az RTL Klub álláspontja.

“Mindkét vitatott történet központi témáját a szexualitás adta. Az elsőben egy pedofil kapcsolat, a másikban pedig egy hagyományos párkapcsolat nyomán került előtérbe a nemiség. A kiskorúak személyiségfejlődése szempontjából kényes témának tekinthető szexualitást és főleg a szexuális bűncselekménynek számító pedofíliát, részletező módon mutatták be” – áll a határozatban.

Kifogásolják azt is, hogy “a fiatalok a bűncselekménynek számító szexuális aktusok kapcsán nem mutattak megbánást, szégyent vagy sajnálatot”.

A második műsorelem kapcsán “a többször felbukkanó, felismerhető szexuális töltetű obszcén nyelvezet, valamint az agresszív, tettlegességet sem nélkülöző viselkedésmód emelhető ki. Különösen kifogásolható, hogy a műsorszám ajánlójában – egyértelmű nézettségnövelő céllal – kizárólag a megdöbbentően erőszakos viselkedésminták kaptak szerepet” – olvasható a pénteken publikált döntésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik