Belföld

A menedzseri a legvonzóbb pálya

Nem változott az évek óta tartó trend: a gazdaságtudományi képzésekre szeretne bejutni a legtöbb felvételiző, az idén 22 917-en jelöltek meg ilyen jellegű alapszakot a jelentkezési lapon. A dobogó első fokán a gazdálkodás és menedzsment szak áll, utána a turizmus-vendéglátás, majd a kommunikáció következik. 2009-ben pedig végre először megelőzték a leendő andragógusokat a gépészmérnökök.

A fejvadászok és a HR-rel foglalkozó szakemberek véleménye, hogy a legnépszerűbb képzések és a piacképes szakok alig fedik egymást. A „top tízben” szerencsére már a pénzügy-számvitel, a gépészmérnök és az informatika is megtalálható. A munkaerő-piaci szükséglet a műszaki és a pénzügyi végzettségnek kedvez, a válság ellenére is sokkal könnyebben el tudnak helyezkedni az ilyen hiányszakmák képviselői.

Tavaly úgy tűnt, hogy a kommunikáció iránti érdeklődés kezd lecsengeni, az idei jelentkezések azonban ezt felülírták, ismét dobogós helyet ért el. A gazdálkodási és menedzsment, a turizmus-vendéglátás, valamint a kereskedelem és marketing évek óta az élmezőnyben tanyázik.

A mesterszakok között az első tíz helyen hét gazdasági, két tanári és a kommunikáció található. Szinte mindegyik műszaki MSc-szakra kétszáznál is kevesebben jelentkeztek, ennek az lehet az oka, hogy az alapképzést befejezőket azonnal felveszik a vállalatok, így nagyon kevesen tanulnak tovább.

Töretlenül népszerűek a divatszakok

A gazdálkodás és menedzsment szakra a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztek a legtöbben, összesen 2463-an, de a Budapesti Corvinus Egyetem is nagyon népszerű volt a maga 1566 jelentkezőjével. A Műegyetemre is ezernél több diák szeretne bekerülni az államilag támogatott nappali képzésre. „A középiskolás diákok többsége azért jelentkezik menedzsment szakra, mert azt gondolja, hogy ezzel automatikusan menedzser, azaz közép- vagy felső vezető lehet. Ez nem megy ilyen könnyen: rátermettség, további tanulás és szerencse nélkül senkinek sem sikerült még” – mondta az FN-nek Lipcsei András, a Pendl&Piswanger ügyvezető igazgatója.

Több nő tanulna

Csaknem 18 ezerrel több nő jelentkezett a felsőoktatás- ba, mint férfi – az arányuk 57-43 százalékos. A korosz- tály szerinti adatok alapján a legnépesebb természete- sen a 18 évesek csoportja, ők több mint negyvenezren vannak, míg a 24-26 évesek száma a legkevesebb, a tízezret sem éri el. A náluk idősebb felvételizők viszont aktívabbak, húszezernél is többen szeretnének továbbtanulni, a többségük a mesterképzéseken.

Az idegenforgalom és a vendéglátóipar forgalma a válság miatt visszaesett. Akik most felvételiznek, azok leghamarabb csak három év múlva végeznek, akkorra újra megnőhet a kereslet a turisztikai szakemberek iránt. Az egyes intézményekben nem volt kiugró a jelentkezőszám a turizmus-vendéglátás alapszakra, összesítésben mégis a második helyen végzett. Ennek az az oka, hogy az országban elég sok helyen indították el. A veszprémi Pannon Egyetemre 777, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre (BME) 732, a Miskolci Egyetemre viszont „csak” 451 jelentkezést regisztrált az Országos Felsőoktatási Információs Központ.

Tavaly a negyedik volt, most pedig egy helyet „javított” a kommunikáció és médiatudomány szak. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára 1424-en, az Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE) 586-an adták be a lapjukat. Az intézményi kommunikátor felsőfokú szakképzésre is sokan mennének, 1104-en. A szabad bölcsészet viszont az idén nincs benne az első tízben, bár – több mint kétezer jelentkezővel – az élmezőnyben maradt.

Megint többen lennének jogászok

A jogászképzés az elmúlt évben nem szerepelt a toplistában, 2009-ben viszont a hetedik legnépszerűbb. Az ELTE diadalmaskodott: jogász osztatlan képzésben (államilag támogatott, nappali tagozaton) 1891 jelentkezőt könyvelhettek el. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemre pedig első helyen 1436-an pályáznak.

Az orvosképzés évek óta ugyanannyi diákot vonz, 1000-1500 jelentkezővel az egyes egyetemeken. A Semmelweis Egyetem a legvonzóbb, 1563 első megjelöléssel. A pszichológia viszont veszített a népszerűségéből, az ELTE-re 1451-en, a Károli Gáspár Református Egyetemre pedig 739-en felvételiznének – mindkettőre csaknem háromszázzal kevesebben, mint tavaly.

(Fotó: MTI)

137 500 diák tesz az idén érettségi vizsgát, amelynek az eredménye dönthet a felvételinél (fotó: MTI)

Több műszaki szak is van az élmezőnyben

Mérnök informatikusnak összesen 6681-en, gépészmérnöknek pedig 6324-en tanulnának 2009 szeptemberétől. A BME gépészmérnökire 1607 a jelentkező, háromszázzal több, mint egy éve. A Miskolci Egyetemen 856-an jelölték meg ezt a szakot. A Kecskeméti Főiskolára a Mercedes-beruházás is vonzza a hallgatókat, 509 felvételizővel számolhatnak.

A biológia a legnépszerűbb természettudományi szak, összesen 2344-en szeretnék elvégezni. Az ELTE-re 1018-an – szemben a tavalyi 777-tel – a Nyugat-magyarországi Egyetemre viszont most is csak 51-en mennének. Földrajz alapszakra országosan 2013-an, matematikára 923-an, míg fizikára csak 654-en felvételiznének.

A legnépszerűbbek

Alapszakok:
1. gazdálkodási és menedzsment (14 122 fő)
2. turizmus-vendéglátás (10 119 fő)
3. kommunikáció és médiatudomány (8239 fő)
4. pénzügy és számvitel (8214 fő)
5. kereskedelem és marketing (7943 fő)
6. mérnök informatikus (6681 fő)
7. jogász (6663 fő)
8. gépészmérnöki (6324 fő)
9. andragógia (5593 fő)
10. műszaki menedzser (4730 fő)

Felsőfokú szakképzések:
1. idegenforgalmi szakmenedzser (3380 fő)
2. csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó (1368 fő)
3. vendéglátó szakmenedzser (1280 fő)
4. pénzügyi szakügyintéző (1138 fő)
5. intézményi kommunikátor (1104 fő)
6. banki szakügyintéző (1095 fő)
7. reklámszervező szakmenedzser (1091 fő)
8. ifjúságsegítő (1041 fő)
9. web-programozó (827 fő)
10. nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző (758 fő)

Mesterszakok:
1. vezetés és szervezés (964 fő)
2. emberi erőforrás tanácsadó (881 fő)
3. nemzetközi tanulmányok (869 fő)
4. vállalkozásfejlesztés (828 fő)
5. nemzetközi gazdaság és gazdálkodás (675 fő)
6. marketing (667 fő)
7. pénzügy (612 fő)
8. tanár – angoltanár (604 fő)
9. kommunikáció és médiatudomány (600 fő)
10. tanár – magyartanár (501 fő)

A ponthatárokat 2009. július 23-án állapítják meg. Ekkor derül majd ki, hogy kit melyik intézmény, mely szakára vettek fel. Ezek az adatok természetesen az FN-en is olvashatóak lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik