Belföld

Orbán sok OTP-t akar, és újjáépítené a kapitalizmust

Orbán Viktor újjáépítené a gazdaságpolitikát, azt szeretné például, hogy a bankok fele magyarországi központú legyen. Ma egy ilyen jelentős piaci szereplő van, az OTP. A Reformszövetség programját a pártelnök elutasítja, az MSZP szerint azért, mert nincs a Fidesznek programja.

A szövetség elemzésében foglalt javaslatok arra tesznek kísérletet, hogy megjavítsák a válságba jutott gazdasági rendszert, ezt azonban ő maga ma már kevésnek tartja – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miután csütörtökön a Reformszövetséggel tárgyalt.

Nem elég javítani kell, új kell

Szerinte ugyanis a gazdasági rendszerről globálisan és nemzeti értelemben is éppen most mondta ki azt az ítéletet a történelem, hogy “rendszerhibás”.

Orbán Viktor szerint a magyar piacgazdaságot vagy a magyar kapitalizmust is újjá kell építeni, és a gazdaság mellett meg kell újítani a politikát, a társadalmi életet és államot is.

“Mi már más dimenzióban gondolkodunk, mint a válságkezelő anyagok, amelyeknek egyik mintapéldánya az a dokumentum, amelyet most a Reformszövetség bocsátott országos vitára. Tehát nem megjavítani kell a mostani gazdaságot, hanem újat kell építeni” – mondta Orbán Viktor, aki Navracsics Tibor frakcióvezetővel, Matolcsy György volt gazdasági miniszterrel és Szijjártó Péter szóvivővel együtt vett részt a megbeszélésen.

Orbán Viktor megismételte először hétfőn ismertetett javaslatát, miszerint az új gazdasági rendszerben a pénzintézeteknek legalább az ötven százaléka magyarországi központtal kell hogy rendelkezzen, annak érdekében, hogy válság idején ne külföldi, hanem magyar szempontokat érvényesítsenek.

Műfaji tévedés

Arra a kérdésre, támogatják-e hogy az Országgyűlés napirendre vegye a Reformszövetség javaslatát, Orbán Viktor azt mondta: itt valami félreértés van, ő még olyat nem látott, hogy egy vagy két párt – nyilván azért, mert nincs programja – valaki más programját beterjeszti a parlament elé. “Képtelenség” – jegyezte meg Orbán Viktor, aki szerint a rendszerváltás óta nem volt ilyenre példa, “műfaji tévedésről” lehet szó, mert a parlament és a politika nem így működik.

Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint azért nem illeszkedik a Fidesz és a Reformszövetség programja, mert a legnagyobb ellenzéki pártnak nincs is programja.

A kormánypárti politikus szerint a találkozóból nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán Viktornak továbbra sincsenek saját, konkrét, reális, megvalósítható javaslatai, ezért a szóvivő azt kérte az ellenzéki pártelnöktől, ha nem tud a reformok mögé állni, legalább ne álljon az útjukba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik