Belföld

Dulakodás lett a képviselő igazoltatásából

Elmondása szerint a rendőrök a földre teperték és fojtogatták igazoltatás közben Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselőt vasárnap éjjel az Alagút utcánál. Az ügyészségre azonban a rendőrségtől is feljelentés érkezett hivatalos személy elleni erőszak miatt.

Lengyel Zoltán elmondta: vasárnap éjjel 11 óra körül állította meg autóját három, a képviselő elmondása szerint azonosító számot nem viselő rendőr az Alagút utcánál. A honatyánál nem voltak papírok, ezért telefonon felhívta egyik közeli hozzátartozóját, vigye a helyszínre iratait.


Fojtogatták a rendőrök

A Fidesz képviselője azt mondta: a rendőrök ezután kirángatták autójából, letépték kezéről fémszíjas óráját, a földre teperték és fojtogatták, majd az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték. Lengyel Zoltán ott tudta magát igazolni az időközben odaérkező hozzátartozója által bevitt útlevelével.

A honatya sérüléseiről a János Kórházban készítettek látleletet. Lengyel Zoltán a kezén, lábán és a hátán szenvedett zúzódásokat.


Megemlítette, hogy képviselő


Arra a kérdésre, hogy hivatkozott-e mentelmi jogára, illetőleg közölte-e a rendőrökkel, hogy országgyűlési képviselő, Lengyel Zoltán elmondta: megemlítette, de a helyszínen nem tudta ezt igazolni, mivel csak az országgyűlési parkolásra jogosító kártyája volt kocsijában. Ugyancsak kérdésre válaszolva azt mondta Lengyel Zoltán, szándékában áll feljelentést tenni az őt bántalmazó rendőrök ellen.

Keresztesi Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze az MTI érdeklődésére elmondta, hogy hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanújával az I. kerületi rendőrkapitányság vezetője megküldte számukra az intézkedésről készült rendőri jelentéseket. Mint mondta, egy rendőr sértettről van szó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik