Belföld

Új igazgatók a BKV-nál

Bővült az igazgatói címmel rendelkezők köre a BKV-nál. Antal Attila vezérigazgató stratégiai igazgatónak nevezte ki Bosnyák Gyulát, kommunikációs igazgatónak pedig Regőczy Miklóst.

A vezérigazgatói titkárságot ezután Kőhegyi András vezeti. Aba Botond korábbi vezérigazgató titkárságvezetője Molnár György műszaki titkár lett. A változások miatt szűkült Szalai László kabinetigazgató hatásköre.

Az érdekképviseletekkel folytatott első találkozóin az új vezérigazgató hangsúlyozta, hogy miként korábbi munkahelyén, a Nógrádi Volánnál, úgy a BKV-nál sem kíván nagyszabású személycseréket végrehajtani – mondták szakszervezeti vezetők az MTI-nek.

A cégnél eddig nem volt stratégiai és kommunikációs igazgató. A társaság sajtóirodájának vezetője továbbra is posztján maradt. A vezérigazgató-váltáskor decemberben a fővárosi önkormányzat vezetői egyebek közt kinyilvánították azt, hogy gyökeres változást szeretnének a cég kommunikációs munkájában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik