“Szégyen, ami történt” – mondta az avató ünnepségen megjelent szocialista politikus, aki hozzátette: a mellette helyet foglaló – az avatásra Kanadából hazaérkezett – egykori ’56-os hős, Kopácsy Sándor felesége az eset hatására nem mondott emlékező beszédet.
A 85 éves Kopácsy Sándorné, aki láthatóan megrendült, elmondta: bár beszéddel nem készült, a tüntetők “meggyalázták” az egykori hősök emlékét.
“Ezek nem szabadságharcosok”, semmi közük 1956-hoz – mondta Bocskai T. József, az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöke.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester nem kívánta a helyszínen kommentálni a történteket.
Az emlékmű avatása alatt mintegy három-négyszáz ember folyamatosan gyalázkodott a környéken, füttyel, bekiabálásokkal, sípolással, valamint motorberregtetéssel fejezték ki nemtetszésüket. A helyszínt az őrezred munkatársai nagy erőkkel biztosították, sok testőr állta körül a díszvendégek széksorát, az eseményeket négy maszkos, távcsöves ember figyelte a szemben lévő ház tetejéről.