Belföld

Pénzt ígértek a HÖOK tüntetésén való részvételért

Magukat „Fidesz-aktivistáknak" kiadók Kecskeméten ötezer forintot ígértek a felsőoktatási hallgatóknak, hogy részt vegyenek a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) október 19-i tandíjellenes tüntetésén – közölte Ekler Gergely HÖOK-elnök csütörtökön az MTI-vel.

„Felszólítunk minden politikai erőt, hogy ne szóljon bele a hallgatók dolgába, és tartsa távol magát a HÖOK demonstrációjától” – mondta Ekler Gergely.

A HÖOK még szeptember végén jelentette be, hogy ha az oktatási tárca csütörtökig nem tesz nyilvános ígéretet a felsőoktatási törvény módosítására, oly módon, hogy abban már nem szerepel a tandíj, a fővárosban megtartják tüntetésüket.

A HÖOK kedden döntött arról, hogy a tüntetés október 19-én lesz.

A Fidesz visszautasít

Vörösmarty Attila, a Fidesz kecskeméti szervezetének az elnöke határozottan visszautasította a HÖOK elnökének az állítását.

„A HÖOK elnöke valótlanságot állít, mert nem ígértünk, és nem is ígérhettünk senkinek semmit. Kecskeméten sem a Fidesz sem a Fidelitas helyi szervezetének nincs kapcsolata a Kecskeméti Főiskola diákönkormányzatával” – tette hozzá a Fidesz helyi elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik