„A nép nevében követeljük egy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását és ideiglenes kormány felállítását, a tárgyalások azonnali megkezdését” – mondta szombat éjjel az ismert szívsebész a távirati irodának. Szerinte követeléseik elodázása vagy elutasítása a tüntetések eszkalálódását eredményezné. Követelésükre 48 órán belül választ várnak.
Papp Lajos elmondta, hogy a dokumentumot Bethlen Farkas, Hargitay András, Kelemen András, Makovecz Imre, Melocco Miklós, Molnár V. József, Papp Lajos, Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás és Tőkés László írta alá. „A Kossuth téren tartózkodik mintegy 50 ezer ember. Ezt a követelést ott felolvassák és megkérdezik ezeket az embereket mint reprezentáns mintát, hogy ők ezzel egyetértenek-e” – mondta Papp Lajos.
Hangsúlyozta, hogy hivatalosan még nem létezik az Új Magyarországért Egyesület. A Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, Surján László szombaton közleményben üdvözölte az Új Magyarországért Egyesület megalakulását.
