Belföld

Dávid elutasítja a Fideszt

Rogán Antal csak annyit árult el, hogy az MDF-fel felvették a kapcsolatot, de további részletekkel nem szolgált. Mint mondta, a Fidesz második fordulós választási felhívását a délutáni várbeli rendezvényen közlik majd. Az MDF a miniszterelnöki posztért sem akarja támogatni a Fideszt.

Az újságíróknak egyedüliként nyilatkozó kampányfőnök csak annyit árult el, hogy az MDF-fel felvették a kapcsolatot, de további részletekkel nem szolgált. Mint mondta, a Fidesz második fordulós választási felhívását a délutáni Várbeli rendezvényen közlik majd. Arra a kérdésre, hogy az MDF-től volt-e nyitottság a választási együttműködésre, a politikus csak annyit válaszolt: „Mi felvettük a szükséges kapcsolatot”.


Dávid Ibolya a Klubrádiónak nyilatkozva viszont kijelentette: az MDF nem kíván együttműködni a Fidesszel, akkor sem, ha miniszterelnöki posztot ajánlanak fel. „Egy olyan csoporttal, amelyik pénteken még arra is képes volt, hogy egyházi embereket zsaroljon meg, még ebben a formában sem kívánok együttműködni” – mondta a konzervatív politikus.


Dávid Ibolya megjegyezte, a Magyar Demokrata Fórum azért állított miniszterelnök-jelöltet, mert sem Orbán Viktort, sem Gyurcsány Ferencet nem akarja támogatni. Az MDF a most megkapott bizalom birtokában egy olyan időszakra készül, amikor továbbépítheti azt a jobbközép centrumot, amellyel valódi, európai értelemben vett jobbközép párttá válhat – mondta a pártelnök, hozzátéve: morális és értékelvű politikát akarnak folytatni, szemben azzal a jobboldali politikával, ami kiszoritósdira, „vakondokozásra” és zsarolásra épít. Korábban azonban Dávid Ibolya még azt mondta: „Csak akkor hajlandó koalíciós tárgyalásokra, ha az MDF adja a miniszterelnököt”. Mára megváltoztatta véleményét.


Rogán: az MSZP–SZDSZ-nek nincs esélye


A Fidesz elnökségének megítélése szerint az MSZP és az SZDSZ a második fordulóban nem képes megteremteni a kormányalakításhoz szükséges többséget – jelentette ki. A politikus elmondta: a Fidesz elnöksége reggeli ülésén áttekintette az első fordulós választási eredményeket és az egyéni választókerületekben kialakult helyzetet, és ennek alapján egyértelműen úgy ítéli meg, hogy „az MSZP és az SZDSZ együtt képtelenek arra, hogy a második fordulóban megteremtsék a kormányalakításhoz szükséges többséget”.


A párt elnöksége reggel kilenctől a Budapesti Bara Hotelben ülésezett, majd 11-kor ide érkeztek a választókerületi elnökök is, akiket Orbán Viktor vasárnap a választási eredmény ismeretében hívott megbeszélésre. Rogán véleménye szerint a polgári oldal jelöltjeinek komoly esélyük van arra, hogy megnyerjék a második fordulóban az egyéni választókerületek többségét, és az ehhez szükséges munkát a választókerületi elnökökkel folytatott megbeszélésen osztják el.


Kérdésre válaszolva leszögezte: „Egyértelmű, hogy Magyarország polgárai a kormányváltás mellett tették le a voksukat”. Arra a felvetésre, hogy az MSZP és az SZDSZ együtt több szavazatot szerzett, mint a Fidesz és az MDF, a kampányfőnök úgy vélte: az egyéni körzetekben kialakult eredmények alapján a jelenlegi koalíció nem tudja megszerezni a kormányalakításhoz szükséges többséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik