Belföld

Bejött a BKV fokozott kontrollja

A jegypénztárak előtt kígyóznak a sorok, az ellenőrök koncentrált megjelenése valóban elrettentő. Az emberek jegyet vesznek és alkalmazkodnak a helyzethez. Semmilyen komoly atrocitás nem történt.

Jegybevételeinek növekedését várja a BKV a csütörtökön kezdődő akciójától. Az eddigi ellenőrzést kiegészítve szigorúbb kontrollra lehet számítani elsősorban a metrókon, de jövő hónaptól a felszíni járműveken is. A szigorítást jelzi az is, hogy a 65 éven felüliek – akik ingyenesen vehetik igénybe a tömegközlekedési eszközöket – kötelesek valamilyen igazolványt felmutatni.

„Az ellenőri létszámon nem változtattunk, csak egy technikai váltást vezettünk be: nemcsak a kijáratnál, hanem a bejáratnál is kérjük a jegyeket, bérleteket. Így senki nem tudja jogosulatlanul igénybe venni a járműveket” – mondta a FigyelőNetnek Lucza Mihály, a BKV menetdíjbevételi főosztályának vezetője. Hozzátette, plusz erőket is bevontak: a hazánkban nem túl népszerű ellenőrök munkájának segítésére, testi épségük védelmére a metró biztonsági őrei is bekapcsolódtak a munkába. A főosztályvezető szerint azonban eddig semmilyen atrocitásra nem került sor, sőt, az emberek gyakran előkészített jegyekkel, bérletekkel léptek a metró területére, ezzel segítve az ellenőrök munkáját. „A tapasztalatok egyértelműen pozitívak. Volt persze olyan bliccelő is, aki megpróbált bejutni, de végül ő is feladta, és beállt a jegypénztárhoz váró sorba. A jegyeket árusító helyek egyébként teljes kapacitással üzemelnek, és soha nem látott mértékben kelnek el a biléták” – tájékoztatott Lucza Mihály.

A BKV jegyekből származó bevétele körülbelül 39 milliárd forintot tesz ki évente. Becslések szerint azonban az utasok tíz-tizenkét százaléka bliccel, ezzel éves szinten három milliárd veszteséget okozva a közlekedési vállalatnak. „Ebből a veszteségből igyekszünk minél többet lefaragni a mostani akcióval. Reményeink szerint több tíz, vagy akár több száz milliós többletbevételt is elkönyvelhetünk majd” – mondta Lucza Mihály.







Tehetetlen ellenőrök

Nem ok nélkül fordította meg a BKV az ellenőrzés rendjét: ezentúl nem a kilépő, hanem a belépő utasokat ellenőrzi. Az ellenőröknek ugyanis csak korlátozott jogai vannak, ha valaki nem hajlandó együttműködni, legfeljebb rendőrt hívhatnak, akit viszont a lebukott utas rendszerint nem vár meg. A metró biztonsági őreinek azonban bárkit joguk van feltartóztatni, a rendőr megérkeztéig a helyszínen tartani, így hatékonyan meg tudják akadályozni, hogy valaki jegy nélkül lépjen a metró területére. 

Az akció folytatódik

A fokozott ellenőrzést az év végéig folytatja a fővárosi közlekedési vállalat, illetve ha sikeres, egészen a chipkártyás rendszer bevezetéséig. A nyugat-európai mintáknak megfelelően ugyanis a BKV is beléptető kapuk építését tervezi. „Közbeszerzési pályázatot írtunk ki, és terveink szerint 2006 márciusában már a kisföldalatti teljes vonalán az új rendszer fog működni”. A többi metró vonalán 2006 októberére készül el az új technológia, a következő évben pedig a HÉV vonalakat igyekszik lefedni, illetve a felszíni közlekedési eszközöket is kártyaolvasókkal látja el a BKV”.


Beijedt utasok

A már napokkal korábban beharangozott akciónak érezhető eredménye volt, hogy valóban többen álltak a bérletpénztár előtti sorban, mint más időszakban. A FigyelőNet munkatársa csütörtök délelőtt végigutazta a legforgalmasabb belvárosi járatokat: azonban sem a hatos, sem a kettes villamoson, de még a 86-os buszon sem találkozott ellenőrrel. Jegylyukasztó automatát keresgélő szempárral azonban annál inkább. A tömegközlekedést igénybe vevők többségének zsebéből – a pesti „békávézási” morálhoz szokott utas számára meglepő módon – ma előkerültek a narancssárga jegyek. Akadtak persze olyanok is, akik bár értesültek a szigorított ellenőrzésről, inkább kockáztattak és riadtan vizsgálták végig az új felszállókat, zsebből kikandikáló piros karszalagokat keresve. A legbátrabb bliccelők sem valószínű azonban, hogy jegy nélkül merészkednének ma a piros metró vonalára, a mozgólépcsőről kitóduló tömeget ugyanis az ellenőrök egész csapata fogadja. A piros karszalagosok elrettentő mennyisége láttán a metróaluljáróban még munkatársunk is inkább beállt a jegypénztár előtt kígyózó sorba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik