Belföld

Hétmilliárddal több az eva-bevétel idén

A tavalyi negyedik negyedév és a 2004. év adóbevallása alkalmából 19 milliárd forintot fizettek be az egyszerűsített vállalkozói adókörbe tartozók, ami 7,3 milliárddal több az egy évvel korábbinál - nyilatkozta a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes államtitkára.

Tavaly 80 ezer egyéni és társas vállalkozás működött az eva szabályai szerint, s csaknem 65 milliárd forintot fizettek be az APEH-nak február 20-ig – jelentette ki Karácsony Imréné.


A PM adóügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára szerint az idei 75,3 milliárdra tervezett eva-bevételek így bizonyára teljesülnek majd.


Az evások száma 2005-ben húszezerrel nőtt, s így  Magyarországon mintegy 100 ezer egyéni és társas vállalkozó, illetve vállalkozás működik az eva szabályai szerint – tette hozzá a pénzügyi szakember.

Az eva-bevételek eddig mindig túlteljesültek, így történt most is, hiszen az első negyedévre a költségvetés 15 milliárdos eva bevétellel kalkulált, de már február 20-ig több mint 19 milliárd forintot fizettek be az evások. Hozzátette: az újonnan belépő evásoknak is áprilisban kell először adót fizetniük a 2005 első negyedévi bevételül után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik