Belföld

Újabb brüsszeli rovó készül

Nem elégséges az államháztartási hiány konvergencia-programban foglalt csökkentése az euró 2010-es bevezetéséhez – írja a Bruxinfo.

A tervezett deficitcsökkentő intézkedésekkel nem biztos, hogy 2008-ra sikerül 3 százalékos GDP arányos szint alá vinni az államháztartási hiányt – áll a Reuters hírügynökség által kiszivárogtatott bizottsági értékelés szövegtervezetében. Bár a szöveg szerdáig még változhat, annak tervezete kételyeket tükröz, hogy Magyarország a megcélzott 2010-es időpontban bevezetheti a közös valutát. Ennek ugyanis előfeltétele, hogy két évvel korábban a GDP 3 százaléka alá szorítsa le a deficitet.


Brüsszel legutóbb tavaly decemberben marasztalta el Magyarországot, mert a magyar kiigazító intézkedések összességében véve hatástalannak bizonyultak, hiszen az ország eltért a saját maga által felrajzolt kiigazítási pályától.








Mérlegen
Az Európai Bizottság a magyar konvergencia-program mellett szerdán a brit, a lett, a litván, spanyol és a szlovén középtávú fiskális terveket is elbírálja. Az Európai Unió az eurózóna-tagok esetében a stabilitási programokon, a valutaunión kívüli tagállamok esetében pedig a középtávú államháztartási terveket részletező konvergencia-programokon keresztül ellenőrzi, hogy az Unió tagjai milyen ütemben haladnak a szerződés által előírt költségvetési egyensúly elérése felé.

Ezt az értékelést később, január 18-án a pénzügyminiszteri tanács (ECOFIN) is jóváhagyta és zöld utat adott a túlzott deficiteljárás folytatására. A Bizottság szerdai új ajánlásait márciusi ülésén hagyja jóvá a pénzügyminiszteri tanács. A kormánynak ezt követően négy hónap áll majd rendelkezésére a szükséges kiigazítások megtételére.


A Reuters szerint Brüsszel értékelésében óvatosságra inti a kormányt az adórendszer megreformálásában, hogy egy esetleges adócsökkentés nehogy aláássa a makrogazdasági célokat. „Az áfakulcsok adóreform keretében történő bármilyen mértékű csökkentése a bevételi oldalon növelheti a kockázatokat, még akkor is, ha a kormány más adóráták növelésével kívánja kompenzálni a lépést. Ennek időzítése ezért nagyon alapos meggondolást igényel” – figyelmeztet a tervezet. A magyar konvergencia-program 2006-ban 4,1 százalékos, 2007-ben 3,4 százalékos, a 2008-as döntő évben pedig 2,8 százalékos államháztartási hiányt irányoz elő. Brüsszel szerint a magyar növekedési előrejelzések – idén 4 százalék, 2008-ban pedig 4,6 százalék – is kissé optimistának tűnnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik