Belföld

Egy hónapon belül a Matávé a Telekom Montenegro

A privatizációval foglalkozó illetékes montenegrói testület szerint minden kérdést tisztáztak a Matávval, mely e hónap végén, vagy a következő hónap elején már a montenegrói távközlési válallat többségi tulajdonosa lehet. - jelentette pénteki számában a Republika című lap.

A lapjelentés szerint a szerződő felek ügyvédei jelenleg dolgozzák ki a vételi szerződés részleteit.

A Matáv 114 millió eurót ajánlott a Telekom Montenegro 51,12 százalékáért, további 67 288 millió eurót egy ötéves beruházási program keretében fektet be a cégbe. A Matáv emellett késznek mutatkozik a kisrészvényesek és befektetési alapok kezében található maradék cégrészt részvényenként 2,2 euróért felvásárolni.

A kisrészvényesk egyesülete ugyanakkor – a lap jelentése szerint – felszólította tagjait, hogy részvényeiket az ajánlott 2,20 eurós részvényekénti áron ne adják el, mert a reális ár a szervezet szerint 3 euró lenne.

A négy érdeklődő – a Matávon kívül a szlovén Telekom Slovenija, az osztrák Mobilkom és a szerb Telekom Srbije – közül a magyar vállalat tette a legnagyobb készpénzes ajánlatott, illetve egyedüliként tett konkrét ajánlatot a kisbefektetők kezében lévő részvényekre is, és ezzel került az első helyre. A privatizációs tanács január 14-én hirdette ki a Matávot nyertesként.

Branko Vujovic, a gazdaság szerkezeti átalakításáért és külföldi befektetésekért felelős montenegrói kormányügynökség igazgatója akkor azt mondta, hogy „a tárgyalás (a Matávval) sikeres lesz, noha nehéz”, s a kormány nem fog elállni azoktól a követelményektől, amelyek elsősorban a távközlésre és a szociális programra vonatkozó törvények tiszteletben tartására vonatkoznak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik