A lap birtokába került Pénzügyminisztériumi anyag szerint újrakodifikálnák a törvényt, tovább szélesítve az ilyen adót fizetendők körét. Tervek szerint még a nyáron benyújtják a koncepciót a kormánynak, a hatálybalépés egy év múlva várható.
Versenyképtelenné válnak az új haszonjárművek eladói – summázta véleményét a tervről Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke. Az állam nem járhat jól, hiszen a drasztikusan visszaeső értékesítések miatt a költségvetés sem juthat a kívánt pluszbevételhez, sőt csökkenésre számíthat – magyarázta.
Fojt Attila, a használt autókkal kereskedők érdekeit képviselő Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) elnöke szerint már a jelenlegi rendszer sem vált be, a büdzsé az előirányzott közel 65 milliárd forint helyett mindössze 57 milliárd bevételre tett szert regisztrációs adóból. A használtautó-importőrök 90 százaléka lehúzta a rolót, és bár minimálisan, de visszaesett az új autók értékesítése is.