Belföld

A PM nem tervez személycseréket az APEH-nél

A Pénzügyminisztérium (PM) nem tervez tervez személyi változást az adóhivatal élén - reagált közleményében a pénzügyi tárca a Napi Gazdaság értesülésére, amely szerint az elmaradt adóbevételek miatt vezetők leváltását terveznék az APEH-ben.

Draskovics Tibor pénzügyminiszter a héten részt vett az adóhivatal vezetőinek legutóbbi értekezletén, ahol elmondta, jelentős erőfeszítéseket tettek a hivatal dolgozói az ez évi adóbevételi tervek teljesítése érdekében.


A pénzügyminiszter arra kérte a vezetőket, hogy a jövőben rugalmasabban reagáljanak, ha a körülmények megváltoznak, s tapasztalataikkal aktívan segítsék a pénzügyminisztériumi tervező munkát. Draskovics Tibor akkor hangsúlyozta, számít a hivatal vezetőire, az apparátus tevékenységére. Eredményes munkájuk fontos biztosítéka a hamarosan megszülető jövő évi költségvetésben előirányzottak teljesítésének.


Ezzel szemben a Napi Gazdaság adószakértői körökből arról értesült, hogy az idei adóbevételek elmaradása miatt a Pénzügyminisztérium (PM) után az adóhatóság vezetőinek leváltását tervezik.

Miután Magyarország csatlakozottat az Európai Unióhoz, a változó bevallási rend miatt 240 milliárd forint áfabevétel esett ki a költségvetésből, amit 70-80 milliárd forint további kiesés tetéz, amit az uniós kereskedelem kínálta legális és illegális adókikerülési módszerektesznek lehetővé. 

A Napi Gazdaság szerint vélhetően emiatt kellett távoznia a Pénzügyminisztériumból Zöldi Máriának, a kabinetfőnöknek, Besztery Sárának, a vám- és jövedéki főosztály vezetőjének, Kurucz Várady Károlynak a jövedelemadók osztályáról, valamint Pénzely Mártának a forgalmi adók osztályáról.

Zara László adótanácsadó a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a bevételek kiesése sokkal inkább az adóbevételi tervek elszámolása okozta, mint az adóhatóság felkészületlensége. Az APEH felkészülését, ráadásul az is nehezítette, hogy későn jelent meg az új áfajogszabály, és igen lassú az uniós kontrolladatok szolgáltatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik