A péntekre kitűzött tárgyalás elhalasztását kérte mindkét fél Palotás Jánosnak a Postabank ellen indított perében a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumában. A perben a vállalkozó a bükfürdői golfpálya, illetve az azt működtető Hungária Golf Kft-ben lévő üzletrész eladása kapcsán a szerződés érvénytelenségének megállapítását kéri. A bíróság 2003. április 9-re tűzte ki a következő tárgyalás napját. Palotás János és felesége 1998. áprilisában adta el a Postabanknak a bükfürdői Hungária Golf Kft-ben lévő üzletrészét, 920 millió forintért. A Hungária Golf Kft. 20 százalékban Palotás János, 80 százalékban felesége tulajdonában volt. Palotás János a kapott pénzt az APEH-nek átutalta a hatóság adókövetelésének letétjeként. (A vitatott adótartozás ügyében jelenleg is per van folyamatban.) Az üzletember álláspontja szerint érvénytelen az üzletrész adás-vételi szerződés, mert az üzletrészek értéke a vételárnál lényegesen magasabb volt, s a golfklubot a bank 3,3 milliárd forintért adta tovább. Palotás János és társa az érvénytelenséget egyrészt feltűnő értékaránytalanságra alapozza, másrészt arra, hogy a bank uzsoraszerződést kötött vele. Szerinte a pénzintézet kihasználta helyzetét, tudta, hogy az APEH-követelés miatt szorult helyzetben volt. Az üzletember és társa még több, mint 2 milliárd forintot követel a Postabanktól a golfpálya megvétele kapcsán.
Ajánlott videó
- 23:12 Madridban nyert csúcsrangadót, hét pontra nőtt a Barcelona előnye
- 22:05 Őrült végjátékban csent pontot Újpestről az MTK
- 21:49 Robert Fico: meg kellene szüntetni az orosz gázt tiltó szankciókat
- 21:12 Szobrot emeltek Magawának, az aknakereső patkánynak Kambodzsában
- 21:03 A nap legfontosabb hírei - 2026.04.04.
- 20:43 Meghalt a 14 éves fiú, akit hétfőn ütött el a HÉV Óbudán
- 20:30 Újabb visszalépések jöhetnek a Kétfarkú Kutya Pártban
- 20:09 Mikee Mykanic: Gyűlölöm, amikor a politika a téma, de most nem lehet másról szó
- 20:05 Mit keres egy huszonéves nő egy 50-es férfi mellett – és működhet ez a kapcsolat?
- 19:56 Leszállították a MÁV pótlóbuszáról az utasokat a szerb határon, onnan gyalogolniuk kellett
- 19:41 Rubint Réka interjúja a Naplónak: „Norbi a nyugtatókat whiskyvel szedte, a kezelésemnek pedig az volt a veszélye, hogy kilyukad a légcsövem”
- 19:40 Böde csereként is lesújtott kétszer, kiütéssel nyert a Paks
- 19:36 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 6,25 milliárd forint volt a tét
- 19:04 Magyar Péter: Annyi felvételünk van arról, milyen választási csalásokat követ el a Fidesz, hogy nem tudom, milyen adathordozón fér ez majd el
- 19:00 Sokan rosszul tudják: nem mindegy, hová kerül az esővíz
- 12:34 Hajtóvadászatot indított Irán az egyik lelőtt amerikai vadászgépről katapultált pilóta után
- 11:21 Félúton járnak a Hold felé, megjöttek az első fotók az Orion űrhajósaitól
- 10:08 Fának csapódott egy autó, hárman meghaltak a Kiskunfélegyháza közelében történt balesetben
- 16:58 Vércukormérés: sokan nem is tudják, hogy rosszul csinálják
- 19:56 Leszállították a MÁV pótlóbuszáról az utasokat a szerb határon, onnan gyalogolniuk kellett
- 15:22 Botrány az Everesten: szándékos mérgezéssel és manipulált mentőakciókkal verték át a kalandvágyó sportolókat
- 15:33 Tűz volt egy hévízi szállodában, majdnem 300 embert evakuáltak
- 13:32 Budaházyék és más nemzeti radikálisok a Fidesz egyéni jelöltjei mellett kampányolnak
- 11:01 Doppingoláson kapták, négyéves eltiltással sújtották az Eb-bronzérmes magyar sportolót
- 20:43 Meghalt a 14 éves fiú, akit hétfőn ütött el a HÉV Óbudán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
