Gazdaság

Gazgasági növekedést várnak Németországban

Neves szakértők jó esélyt látnak arra, hogy a német gazdaság stabil, bár nem meredek növekedési pályára áll.

Wolfgang Franz, a szakértői bizottság elnöke a berlini kancellári hivatalban kifejtette, ezt a kormány azzal segítheti elő, hogy megteremti a pénzügyi piacok szabályozásának kereteit, egyúttal pedig folytatja az állami költségvetés konszolidálását.

Az úgynevezett “öt bölcs” szerdán terjesztette a kancellár elé őszi szakvéleményét, amely még a kormány előrejelzéseit is meghaladja. Szerintük a német gazdaság az idén 3,7 százalékos növekedést fog produkálni, jövőre pedig 2,2 százalékos lesz a bővülés. A kormány szeptemberben publikált előrejelzésében az idei évre 3,4, a következőre pedig 1,8 százalékos növekménnyel számolt.

A szakvéleményt átvevő Angela Merkel elmondta: a koalíció tudatában van annak, hogy tovább kell dolgoznia a különböző reformok megvalósításán. Ami a pénzügyi piacokat illeti, mind nemzeti, mind európai szinten történtek már lépések – emlékeztetett a kancellár. Egyben ígéretet tett arra, hogy kormánya kitart a konszolidálási politika mellett, egyik fő feladatának tekintve a tartósan munkanélküliek számának lefaragását. “A költségvetés kiadásainak 50 százalékát szociálpolitikai intézkedések teszik ki, ez hosszú távon tarthatatlan” – szögezte le.

Az “öt bölcs” szakvéleménye óva inti a Merkel-kormányt az adók elhamarkodott csökkentésétől, egyúttal arra intve a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleti szerveit, hogy tartózkodjanak a “túlzott béremelésektől”.

A szövetségi gazdasági miniszter, aki maga is jelen volt a szakvélemény átadásán, mintha ez utóbbit nem hallotta volna meg. Rainer Brüderle az ARD televíziónak adott szerdai interjúban máris úgy vélte, hogy a konjunktúra kedvező alakulása mozgásteret biztosít “adókönnyítésekre”.

A liberális párt (FDP) által delegált tárcavezető szerint még ebben a törvényhozási ciklusban lehetőség nyílik adócsökkentésre. Mint kifejtette, arra számít, hogy a keresztény-liberális koalíció 2012-ben hozhatja meg azokat a határozatokat, amelyeknek nyomán valóra válhatna az FDP által tavaly ősz óta ismételten sürgetett adómérséklés. Brüderle egyúttal rámutatott: a német fellendülésben különösen örvendetes az a tény, hogy a növekedés kétharmada a belföldi fogyasztás élénkülésének tulajdonítható, amire korábban még nem volt példa.

Kevésbé lelkesen fogadta az öt bölcs prognózisát az IW gazdaságkutató intézet elnöke. Michael Hüther a Deutschlandfunk rádiónak adott szerdai interjúban úgy vélte, az őszi szakvélemény bizonyosan az előrejelzések felső határát súrolja. Ő maga realisztikusabbnak tart az idei évre 3-3,5 százalékos, 2011-re vonatkozóan pedig 2 százalékos gazdasági növekedést. A számok azonban kétségkívül azt mutatják, hogy Németország gyorsabban lábalt ki a gazdasági-pénzügyi válságból, mint azt remélni lehetett.

Hüther reálisnak tartja a Merkel által megcélzott “teljes foglalkoztatottságot”, ám hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy egyetlen munkanélküli sem lesz az országban. Sokkal inkább arról van szó, hogy az állástalanok aránya 5 százalék körül, vagyis mintegy 2 milliós szinten alakul.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik