Gazdaság

Tömeges csalás az OTP békési fiókjaiban

Több száz tanút hallgat meg a Békés megyei rendőrség az elkövetkezendő hetekben, mert az OTP Bank Rt. lakás-takarékpénztári szerződéseinél felmerült a gyanú, hogy az alkalmazottak jogosulatlanul vettek fel jutalékot – közölte a rendőrség.

Az OTP Bank Rt. Bankbiztonsági Főosztályának feljelentése alapján a gazdaságvédelmi osztály, egyelőre ismeretlen tettesek ellen csalás és más bűncselekmények miatt folytat büntetőeljárást – tájékoztatott a megyei főkapitányság sajtóreferense.

A bank szinte valamennyi Békés megyei fiókjánál felmerült annak gyanúja, hogy az új szerződések megkötése után több banki alkalmazott jogosulatlanul vehetett fel jutalékot. A rendőrség ezért az elmúlt három évben megkötött szerződéseket is vizsgálja – mondta Szombati Andrea.

A rendőrség referense a FigyelőNetnek nyilatkozva elmondta, az eseteket először különböző internetes fórumok kezdék emlegetni, ezt követően tett feljelentést a bank ismeretlen tettesek ellen. Mint azt Szombati Andrea elmondta, jelenleg a nyomozás kezdeti szakaszában tartanak, gyanújuk szerint a banki alkalmazottak közül többen osztották meg egymás között a szerződések után járó jutalékot, vélhetően úgy, hogy egy szerződést többen jegyeztek be újonnan kötöttként.

A sajtóreferens felhívta a figyelmet arra, hogy a nyomozás eredménye nem befolyásolja a már megkötött szerződések érvényességét, kondícióit, hiszen ha ki is derül, hogy csalás történt, az ügyfeleket akkor sem éri kár, mert a jutalékot a bank fizette ki alkalmazottainak.

Az OTP Bank közleménye is megerősíti, hogy a dél-alföldi régióban a bank belső vizsgálata nyomán feltárt visszaélések az ügyfeleket nem érintik.

A közlemény szerint az érintett munkavállalók körében a bank „megtette a szükséges munkajogi lépéseket. Ennek nyomán egyebek mellett a gyulai bankfiókban is új, kvalifikált ügyintézői-értékesítői csapat fogadja az ügyfeleket”. Az MTI úgy értesült, hogy a régió 11 bankfiókja érintett az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik