A befektetőknek már többnyire az ünnepeken járt az eszük, ugyanis a kereskedéssel nem sokat törődtek. Pedig érdemes volt a piacon maradni, hiszen azért még érkeztek érdekes hírek és történtek fejlemények.
Azonban igazából egyedül csak a Mol-részvényben volt aktív kereskedés és árfolyam-elmozdulás. A Mol kapcsán három fontos hír érkezett. Egyrészt megváltozott a gázipari szabályozás és bejelentettek nyolc százaléknyi a gázáremelést.
Másrészt – feltételekkel bár -, de jóváhagyta az Európai Bizottság a Mol-E.On gázüzletet. Továbbá a hét utolsó napján bejelentették azt a párnagáz eladásáról szóló megállapodást, amelynek egyetlen célja az volt, hogy 80 milliárd forinttal kistafírozzák a költségvetést. Összességében a hírek nem gyakorolnak majd nagy hatást az elemzők értékéléseire, de a piacon mégis igen hektikusan reagáltak a befektetők.
Az első hírre például két százalékot esett a papír, a másodikra emelkedett hármat, majd azonnal esett ötöt. Aki nem tudta követni, annak a végeredmény mínusz négy százalék volt. Innen tudott pénteken visszakapaszkodni egy kicsit a papír, de azért így sem néz ki túl jól a Mol-részvényesek karácsonyi ajándéka.
Szerbiába lépett az OTP
A többi részvény esetében az OTP kapcsán kaptak pozitív híreket a részvényesek. A legnagyobb magyar bank betette a lábát végre Szerbiába a Niska Banka megvásárlásával. Az akvizíció azonban nem túl nagy, hiszen mindössze 14 millió eurós vételárról van szó. A Niska Banka 80 ezer ügyféllel rendelkezik és 40 millió euró a mérlegfőösszege. Az OTP szerbiai éhségét vélhetően nem elégíti ki ez az akvizíció és további lehetőségek után fog nézni a bank.
Az OTP árfolyama nem igazán reagált a hírre, a hetet összességében száz forintos esés után 6900 forint alatt zárta a bankpapír. Tette ezt annak ellenére, hogy a bank ismét nagyon jelentős mértékű saját részvényt vásárolt és csak ennek köszönhetően úszta meg jelentős esés nélkül. Például csütörtökön az összes vevő fele maga az OTP volt.
