Gazdaság

Óriásit ugrott az amerikai infláció

Pénteken közzétett amerikai kormányzati adatok szerint szeptemberben a fogyasztói árindex 1,2 százalékkal emelkedett elsősorban az energiaárak miatt. Negyed százada nem volt ilyen nagy mértékű a havi növekedés.

Az energia illetve élelmiszerek nélkül számolt úgynevezett magindex csak 0,1 százalékkal emelkedett a múlt hónapban az Egyesült Államokban. Ez hajszálnyival alacsonyabb ugyan a vártnál (elemzők 0,2 százalékra számítottak) – mondta el kérdésünkre Lányi Bence, a Raiffeisen elemzője -, ám éppen a magas energiaárak hatását nem tükrözi.

Szakértők egyébként átlagosan 0,9 százalékos árszínvonal-emelkedésre tippeltek az augusztusi 0,5 százalékos inflációt követően. A kiskereskedelmi eladások szeptemberben az autóértékesítés további visszaesése miatt csak 0,2 százalékkal nőttek. Utóbbi figyelembevétele nélkül a kiskereskedelem 1,1 százalékkal bővült a múlt hónapban.

Összességében tehát az 1,2 százalékos szeptemberi infláció inkább kedvezőtlen hír a globális részvénypiacokra nézve – hangsúlyozta Lányi Bence, aki emiatt a magyar tőzsdét sújtó elmúlt napokban érezhető tőkekivonás megállását sem reméli. Az inflációs félelmek továbbra is fennmaradnak a tengerentúlon, és változatlanul élnek a kamatemelési várakozások is.

Az sem kedvező hír, hogy az amerikai fogyasztók bizalmát tükröző  Michigan-index is romlott szeptemberben: 76,9 pontról 75,4 pontra. A változást váratlannak ítélik a piaci szereplők – írja a washingtoni MarketWatch rövid tudósítása -, miután a Wall Street konszenzusa a 80,4 pontot is elérte. Az index meredek esése kommentárok szerint a Rita és Katrina hurrikánok negatív következményének tudható be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik