Gazdaság

Háborognak a nyerőgépesek

A parlament mai döntésével változhat a szerencsejáték-törvény, de a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) már most azt tervezi, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul vele kapcsolatban.

A végszavazás előtt álló törvényjavaslat szerint a pénznyerő automaták üzemeltetői két évre kaphatnak majd engedélyt, s egy helyiségben többféle kategóriájú gépet is működtethetnek. E pozitívan fogadott változások mellett a játékadó emelésének mértéke ellen tiltakoznak, mert az az ilyen vállalkozások nagy részét ellehetetleníti – mondta a Napi Gazdaságnak Balatonfüredi Sándor, az MSZSZ főtitkára.

A tavalyi automatánkénti 55 ezer forint „átalánydíjat” 2005. január 1-től 75 ezerre emelték, ami a mostani tervezet szerint 100 ezerre nőne. Idén az eddigi adatok szerint négy-öt százalékkal visszaesett az ilyen berendezéseket üzemeltetők száma, és a forgalmuk is csökkent, ami miatt kevesebb lehet a játékadóból származó állami bevétel.

Balatonfüredi szerint ha törvénymódosítást az előterjesztés szerint fogadják el, a szervezet az Alkotmánybírósághoz fordul. Azt is kifogásolják egyébként, hogy a jogszabály megtiltaná a kaszinójáték-nyerőautomatákat üzemeltető játéktermeknél a kaszinó szó használatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik