Gazdaság

Megtörhetik a lendületet a gyógyszerpapírok

Újabb erős hetet tudhat maga mögött a budapesti tőzsde indexe, amely immár sorozatban harmadik hete emelkedik. Nehéz időszak vár azonban az eddigi emelkedés motorjaira, a gyógyszergyári papírokra.

A múlt hét nem úgy indult, mint ahol ismét a bikáé lesz a főszerep, hiszen mindenki arra számított, hogy a vasárnapi EU-alkotmányról szóló francia népszavazás, illetve az ott született elutasítás rossz hét alaphangját adja meg. A pániknak, esésnek és rossz hangulatnak azonban nyoma sem volt: a piac sebezhetetlen maradt és itthon, a Richternek köszönhetően, tovább emelkedett.

Örvények a Richter körül

A Richter már hetek óta jól teljesít, elsősorban a remek exportnövekedésnek köszönhetően. A jó kilátások az elemzői várakozásokba is kezdenek átszivárogni, ugyanis a világ egyik vezető befektetési bankja, a Merril Lynch megemelte célárfolyamát és immár 34 ezer forintra várja azt, egyéves időtávban. Ez meg is tette a hatását és a vezető hazai gyógyszergyár árfolyama 4 százalékot meghaladó mértékben erősödött boldog tudatlanságban.

A Kreml falai között ugyanis már folyt az aknamunka. A Richter és az Egis jelentős árbevételnövekedést realizált az orosz piacon az idei évben, ugyanis januártól kezdve az orosz kormány 1,7 milliárd dollárral emelte meg a gyógyszerkasszát, ami a fogyasztás megugrásához vezetett. A többlet-támogatások 600 termékre vonatkoztak, és ezen a listán megtalálható volt a Richter és az Egis jónéhány készítménye. Mivel az volt a várakozás, hogy jövőre tovább bővítik a programot, így az elemzők és a befektetők középtávon is erős növekedést vártak az orosz piactól.

Pénteken azonban az orosz vezetés bejelentette, hogy a támogatás a jövőben csak az Oroszországban gyártott termékekre érvényes és a jelenlegi rendszer csak a július elsejéig bevitt importtermékekre vonatkozik. Ezt a Richter profin, gyorsan és transzparensen kommunikálta a piaccal. A cég bejelentése értelmében várhatóan ez a döntés a második félévben 20 millió dollár árbevételkieséssel fog járni. A részvény árfolyama először mélyrepülésbe kezdett, de a nap végére meglepő módon feltámadt és egy százaléknál kisebb mértékben esett, ami meglehetősen meglepő annak tükrében, hogy az elmúlt időszak 20 százalékos árfolyamemelkedése nagyrészt az exportpiacok nyújtotta lehetőségek pozitív megítélésének köszönhető. Nem lenne meglepő, ha a Richter és az Egis az esést erre a hétre tartogatná.

Szelvényvágás után

Eljött az ideje azon befektetőknek, akik már osztalékfizetés után szeretnének részvényeket vásárolni, ugyanis a múlt héten a Mol, az OTP és a Richter számára is eljött a szelvényvágás ideje. Érdekes módon, a Richter pontosan pénteken forgott utoljára osztalékkal, így a mai napon már nem jár az 500 forintos osztalék, tehát várhatóan legalább ilyen mértékben esni fog az árfolyam. Szintén az osztalékokhoz kapcsolódó hír, hogy a Magyar Telekom bejelentette, hitelt vesz fel az osztalék kifizetésére. Erre a készpénzáramlás egyenetlensége és az elmúlt időszak nagy beruházásai miatt volt szükség. Ez a hír azonban aligha lephette meg a piacot, mert a Magyar Telekom tavaly is ezt tette.

Amerikai kilátások – trend nélkül, lefelé

A hazai események mellett érdemes egy pillantást vetni a nemzetközi piacra is. Amíg a magyar részvények nyerő szériát futnak, addig az amerikai papírok a tanácstalanság jeleit mutatják. Egy kicsit fel, egy kicsit le, határozatlan trend nélkül. Ez jellemzi a Dow Jones ipari átlagot Amerikában. A lefelé ható erők közül ismét az 53 dollár körül kószáló olajár tűnik ki, de az amerikai kamatok alakulásától való félelem is versenyben van az első helyért. Alan Greenspan-nek, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének e heti két előadása irányt adhat a várakozásoknak, feltéve, hogy meg tudják fejteni, mit is akar üzenni a piacnak a virágnyelven beszélő karmester.

Amire érdemes lesz még odafigyelni, az az áprilisi folyó fizetési mérleghiány és az április készletadatok. A vállalatok közül a Coca-Cola, az Altria és a Motorola olyan konferenciákon vesz részt, ahol vélhetően elejtenek egy-két utalásmorzsát az idei kilátásokat illetően. Azonban kérdéses, hogy az esetleges vállalati jó hírek képesek lesznek-e az egész piacot felfelé kimozdítani a holtpontról, ugyanis egyelőre a negatív tényezők izmosabbnak tűnnek.




Megtörhetik a lendületet a gyógyszerpapírok 1
Megtörhetik a lendületet a gyógyszerpapírok 2
Megtörhetik a lendületet a gyógyszerpapírok 1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik