Az Európai Unió kereskedelmi gyakorlata Délkelet-Ázsia országaival címmel rendez konferenciát az AsiaCenter nagykereskedelmi bevásárlóközpont május 23-án, hétfőn. A magyar és külföldi szakértőket felvonultató rendezvény célja, hogy Magyarország, mint EU tagállam szemszögéből összegezze az Európai Unió és a délkelet-ázsiai régió kereskedelmi tapasztalatait, illetve Kína, Mongólia, Indonézia és Thaiföld bemutatásával új üzleti lehetőségek megtalálásában nyújtson segítséget az érdeklődők számára. Terítékre kerül a délkelet-ázsiai régióból származó termékek kérdésének köre, valamint lehetőség lesz a témákhoz kapcsolódó kérdések felvetésére és megválaszolására is. A szervezők emailben vagy faxon is várják a regisztrált résztvevők előre megfogalmazott kérdéseit, hiszen ezek ismeretében az előadók témaspecifikus információkkal tudnak szolgálni.
„Az AsiaCenter a délkelet-ázsiai és közép-európai kereskedelmi kapcsolatok fejlődésének egyik mérföldköveként nyitotta meg kapuit 2003-ban. A nagykereskedelmi bevásárlóközpont célja a kezdetektől fogva az volt, hogy Magyarország kereskedelmi és kulturális híd szerepét erősítse a két régió között. Miután Magyarország 2004 májusában az Európai Unió teljes jogú tagja lett, újabb hosszú távú lehetőségek nyíltak meg a kereskedelem-fejlesztésben, hiszen a „híd-szerep” immár az egész EU-ra kiterjeszthető. Az AsiaCenter május 23-i rendezvénye az elmúlt egy év tapasztalatait összegzi a délkelet-ázsiai országokkal folytatott kereskedelem vonatkozásában.” – mondta el a konferencia kapcsán Soós Eszter, az AsiaCenter nagykereskedelmi bevásárlóközpont marketing és kommunikációs igazgatója, hozzátéve: „Az AsiaCenter immár harmadik alkalommal megrendezett szakmai napja elsősorban azoknak a kereskedőknek szól, akik tevékenységük és beszerzési forrásaik kibővítését tervezik, ezért szeretnének megismerkedni a délkelet-ázsiai régió országai által kínált gazdasági és kereskedelmi lehetőségekkel, de természetesen szeretettel várunk mindenkit, aki a téma iránt érdeklődik.”
Az AsiaCenter egy több száz független céget tömörítő nagykereskedelmi bevásárlóközpont, jelenleg 36 000 m2 üzlethelyiséggel és elegáns környezettel, magas színvonalú infrastruktúrával, logisztikai és banki szolgáltatásokkal. A 2003 márciusa óta működő komplexum üzleti célja az, hogy az ázsiai termékeket bemutassa az európai viszonteladók számára – azaz biztosítsa az ázsiai áruk európai piacokra való eljuttatását –, valamint az európai termékeket is megismertesse az érdeklődőkkel. A 200 millió eurós befektetéssel megvalósuló vállalkozás nemcsak Magyarország és a főváros gazdasági lehetőségeit növeli, hanem az európai és az ázsiai, főleg a távol-keleti kereskedelmi kapcsolatokban is minőségi változást hoz.
További részletes információ a programról itt