távoztak a betörők, akik márciusban, pontosan két nappal a miniszterelnöki ambíciók bejelentése után „látogatták meg” a Medgyessy Consulting elegáns Gellért-hegyi irodáját.#<# Minthogy nem tűnt el semmi, a névadó tulajdonos nem tett feljelentést. A vizit során vélelmezhetően olyan dokumentumok másolatait szerezték be az ismeretlen látogatók, amelyeket most megbízóik szép sorban adagolva nyilvánosságra hoznak majd. Másképpen ugyanis nehezen magyarázható, miként került idegen kézbe olyan magánjogi szerződés, amelynek közzétételében a szerződő felek bizonyosan nem érdekeltek. Persze az egy más kérdés, hogy a napvilágot látott Gresco-szerződésen kívül milyen további dokumentumokat lehetett, vagy lehetne a Medgyessy Consulting archívumában találni. A Gresham-palota ügyében a kormánypárti sajtó kimondva-kimondatlanul jogi visszaélést sugall. Úgy tűnik azonban, hogy a szóban forgó ügylet törvényes volt. Medgyessyt ismerve nem is tartjuk valószínűnek, hogy jogszerűtlen megbízásokba belement volna. A befolyással való üzérkedés vádja pedig – amelyet sajátos módon éppen Schlecht Csaba védőügyvédje fogalmazott meg – egyenesen jogi nonszensz. Másrészt azonban világos, hogy a mai magyar közvélekedés kevésbé fogadja el az üzleti és a politikai élet közötti átjárást, mint például az amerikai. A közvélemény fenntartással fordul a pénzügyi közvetítők, a tanácsadók felé, és különösen gyanakvással fogadja a lobbistákat. Azt pedig végképp rosszul viseli, ha valaki munkája ellenértékeként nemzetközi tarifákat képes érvényesíteni, azaz meglehetősen sok pénzt keres. Medgyessy és az MSZP elnökségének tagjai ezzel nyilván számoltak, amikor elhatározták a jelölést.
- 03:33 Sikertelen merénylet: közelről lőttek rá az olasz kerékpáros csapatra
- 00:00 A tartósság lett az új prémium – a HONOR válasza a piaci változásokra
- 21:23 Minden nyugdíjasnak levelet küldött a kormány az állítólagos Tisza-adóról az Ügyfélkapura és a DÁP-ra
- 20:51 „Wilson, ne haragudj! Sajnálom! Sajnálom!” – 25 éves lett a Számkivetett, amit Tom Hanks egyedül vitt el a hátán
- 20:40 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 22.
- 20:00 Kirabolt egy boltot, majd szétosztotta a termékeket a szegények között egy banda Montrealban
- 19:58 Hercegi címét elhagyva vett részt Harry herceg egy aspeni lovaspólómeccsen
- 19:57 Orbán szerint a 2026-os lehet a várható háború előtti utolsó magyar parlamenti választás
- 19:11 Magyar Péter: Mintha a gyurcsányi idők végét élnénk
- 19:00 Felkerült a Vogue magazin legjobban öltözött emberek listájára Leó pápa
- 18:55 Dárdai Újpesten: a MOL jokerkártyája, vagy valódi esély a felzárkózásra?
- 18:26 Bevallott egy nagy titkot a 2018-as darts-vb győztese
- 18:22 Curtis a Belügyminisztériumban: kiderült, milyen rendezvényen lépett fel a rapper
- 18:22 Mérlegen az NB I-es ősz: az ETO kesztyűt dobott a Fradi elé, van-e válasza a címvédőnek?
- 17:52 A Csillag Születik győztesei elárulták, mit terveznek a 24 millió forintos fődíjjal
- 19:57 Orbán szerint a 2026-os lehet a várható háború előtti utolsó magyar parlamenti választás
- 20:51 „Wilson, ne haragudj! Sajnálom! Sajnálom!” – 25 éves lett a Számkivetett, amit Tom Hanks egyedül vitt el a hátán
- 12:51 „Bocsika az angol miatt” – karácsonyi dalos kvízben szerepelt Rubint Réka, VV Merci, PSG Ogli és két Gáspár lány is
- 18:22 Curtis a Belügyminisztériumban: kiderült, milyen rendezvényen lépett fel a rapper
- 12:42 Magyar Péter: A dolog egyszerű. Orbán Viktor egy bűnöző
- 16:10 Visszatérhetnek az orosz kézilabdacsapatok, a szövetség a magyarokkal és a spanyolokkal is tárgyalt
- 19:11 Magyar Péter: Mintha a gyurcsányi idők végét élnénk
- 17:52 A Csillag Születik győztesei elárulták, mit terveznek a 24 millió forintos fődíjjal
- 15:35 Katolikus filozófiatörténész a kampányoló papokról: A kereszténységtől idegen a hazug propagandák terjesztése
- 11:14 Év végén megszűnik tíz tévécsatorna, köztük a magyar Comedy Central
