Gazdaság

Fotó a Marsról – Hideg tények

Fotó a Marsról – Hideg tények 1Hazaküldte első felvételét a Mars 2001 Space Odyssey nevű űrszonda.#<# A Nasa által fél évvel ezelőtt útnak indított űreszköz mintegy 22 ezer kilométer távolságból rögzítette azt a képet, amelyen a Mars déli pólusa látható. A szonda 460 millió kilométer megtétele után kapta lencsevégre a bolygó e részét. A felvétel próbaképpen készült, a Nasa mérnökei arra voltak kíváncsiak, működnek-e a kamerák és rádió-adóvevők. A berendezések a tesztfotózás során jól vizsgáztak. Az infravörös technikával előállított kép egy 6800 kilométer hosszú - tehát a bolygó egész átmérőjét kitevő - területet fog be; s feldolgozása nyomán az is megállapítható, hogy az ottani déli sarkon jelenleg mínusz 120 Celsius fokos hőmérséklet uralkodik. A fotó kiemelt részletén a pólust borító, fagyott szén-dioxidból álló jégsapka figyelhető meg: ez pillanatnyilag több mint 900 kilométer kiterjedésű, ám, mivel a Marson most tavasz van, a jégsapka nemsokára számottevő mértékben zsugorodni fog. A kép felbontása mindössze 5,5 kilométer pixelenként, de a kutatók a jövőben ennél jóval részletesebb felvételeket ígérnek. A szonda ugyanis januárban áll majd a bolygó körüli stabil pályára, és a csillagászok ekkortól várják a nagy felbontású fotókat – ezeken egy képpont mindössze 100×100 méter nagyságú területet fedne majd le. Az ilyen képminőség pedig már alapos vizsgálódást tesz lehetővé: a néhány kilométer kiterjedésű tereptárgyak, kráterek, dombok, vagy akár kiszáradt folyómedrek megfigyelését is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik