Üzleti tippek

Életveszélyesen megfenyegették a tüntetésekről tudósító újságírót

A Magyar Távirati Iroda egyik munkatársának nevét és telefonszámát közölte a kuruc.info nevű honlap. A tudósítót ezután többen is életveszélyesen megfenyegették.

Balogh Attila lapunk érdeklődésére elmondta: nemsokkal azután, hogy mobiltelefonjának száma felkerült az internetre, már az elmúlt éjjel ötvennél is több telefonhívást kapott. A kormányellenes tüntetésekről rendszeresen beszámoló tudósító a Marketing&Médiának elmondta: volt, aki azt mondta, hogy „lámpavasra húzunk a zsidókkal együtt”, másvalaki pedig azzal fenyegette meg, hogy „lenyúzzuk a fejedről a bőrt”.

A Magyar Távirati Iroda (MTI) a tavaly ősszel kezdődött kormányellenes tüntetésekről mindig egy tudósítói csapat által készít beszámolókat. A rendszerint 4-5 fős csoportban lapunk információi szerint Balogh Attila ápolta a legjobb viszonyt a tüntetéseket szervező Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetőivel. Így rendszerint ő tartotta a telefonos kapcsolatot a szervezőkkel, és az ő telefonszámát ismerték a Gyurcsány-kormány lemondását és „nemzeti médiumok” létrehozását követelő csoportok. Balogh Attila egyébként az MTI katasztrófavédelemmel foglalkozó tudósítója.


Az újságíró lapunknak elmondta: a fenyegetés ellenére tovább végzi munkáját, és feljelentést tett a rendőrségen. Az MTI alelnöke, Szántó András az üggyel kapcsolatban leszögezte: munkatársuk a közszolgálati követelményeknek megfelelően, tárgyilagosan végezte munkáját, és ezután is tudósítani fog, majd hozzátette: az MTI megvédi munkatársait, és „megtette a szükséges jogi lépéseket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik