Üzleti tippek

Ezentúl nem hazudnak

A GHV megállapodott azokkal a cégekkel, amelyek televíziós betelefonálós játékokat készítenek. A cégek vállalták, hogy ezentúl mindent szépen elmondanak.

A GVH 2007 első félévében versenyfelügyeleti eljárást indított négy interaktív telefonos nyereményjátékot készítő vállalkozás és a játékokat sugárzó televíziós csatornák ellen. A versenyhatóság ugyanis azt valószínűsítette, hogy a játékokba való bejutás feltételei és a játékkal kapcsolatban közzétett tájékoztatások tisztességtelenül befolyásolják a fogyasztók döntéseit.

A GVH a TV2-n sugárzott „Szóda”, az ATV-n sugárzott „Többet ésszel”, „Kvízaréna”, „Játszma”, a Spektrumon sugárzott „Telefortuna” valamint az RTL Klubon sugárzott „0691-33-44-55” című műsorok fogyasztóknak szóló tájékoztatásait vizsgálta. A hatóság kifogásolta, hogy a telefonautomaták és a műsorvezetők által adott információk, illetve a képernyőn megjelenő feliratok azt a látszatot keltik, mintha a nyereményhez való hozzájutás pusztán attól függne, hogy a tévénéző tudja-e a választ az aktuális feladványra.

Csakhogy a játékba való bekerülés egy kevésbé áltlátható módszerrel a betelefonálók közötti szelektálás útján történik. Vagy a számítógép sorsol, vagy véletlenszerűen kerül adásba a játékos, vagy az első telefonálót kapcsolják a műsorba. A bizonytalanság fenntartása a játékkészítő és a műsort sugárzó csatorna érdekében áll, hiszen ily módon olyan nézőktől is fogadhattak emeltdíjas telefonhívásokat, akik a szabályok pontos ismeretében egyáltalán nem, vagy nem annyiszor telefonáltak volna.

A hívásdíjjal kapcsolatos tájékoztatásokat is kifogásolta a GVH, mert több vállalkozás esetében nem jól érzékelhető módon került feltüntetésre annak bruttó összege. Sok esetben az sem derült ki a fogyasztók számára, hogy a hívásdíjat akkor is meg kell fizetniük, ha automatára rögzített választ érnek el, vagy egyátalán nem kerülnek be az adásba.

A GVH viszgálata nyomán az érintett vállalkozások mind a négy ügyben kötelezettségvállalást terjesztettek elő. A játékkészítő vállalkozások (IKO New Media Szolgáltató Kft., Telemedia InteractTV Kft., Mobilpress Zrt., melynek jogutódja az M-Factory Zrt., illetve az Eurovision Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.) több mindent vállaltak.

A GVH tájékoztatása szerint a cégek ezentúl tájékoztatják a nézőket arról, hogy a kérdésre adandó válasz ismerete és az emeltdíjas betelefonálás nem feltétlen eredményez nyerést: a képernyőn minden nehézség nélkül olvasható futószövegben, illetve a játékszabályban megjelenik, hogy „a telefonhívás nem garantálja a műsorba kapcsolást” felhívás. Ezen túl a hívás bruttó díja a fogyasztók által minden nehézség nélkül olvasható betűnagysággal megjelenik a képernyőn.

Sőt, az adás során, illetve a telefonban elhangzott tájékoztatás nem ad olyan információt, amely arról biztosítja a nézőt, hogy újrahívás esetén biztosan adásba kerül; és a műsor során nem hangzik el olyan állítás, hogy senki sem hívja a műsor telefonszámát.

Illetve azt is vállalták, hogy amennyiben több módszer, szabály is létezik a telefonálók bekapcsolására, úgy az adott játéknál éppen érvényes szabályról a műsorvezető vagy egy grafikai elem folyamatosan, jól érzékelhetően tájékoztatja a nézőket; illetve a műsor során külön kiírásra kerül az alap-, illetve a jackpot- vagy bónusznyeremény összege.

Az interaktív játékokat sugárzó televíziós csatornák pedig vállalták, hogy csak olyan játékot sugároznak, amely a fenti feltételeket maradéktalanul teljesíti.

A GVH úgy ítélte meg – bár a probléma néhány éve általánosan elterjedt piaci gyakorlatot tükröz, melynek kezelése inkább szabályozói megoldást kívánna –, a versenyhez fűződő közérdek leghatásosabban a kötelezettségvállalások elfogadásával biztosítható tájékoztatta lapunkat a GHV.

A versenyhatóság szerint a sérelmeket a kötelezettségvállalások teljes mértékben orvosolni tudják, ezért a GVH az eljárást végül megszüntette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik