Üzleti tippek

Jön a Győzike Light

Méltóságos Győzike akar lenni, és a Parlament előtt fényképeztette magát a médiasztár, akinek október 30-án új műsora indul.

Nógrádmegyer polgármesterségéért indult legutóbb Gáspár Győző, de mindössze 36 választó szavazott rá. Most új műsorral rukkolt elő, az RTL Klub programigazgatója szerint Győzike legyőzhetetlen.

A csatorna megállapodott a Cool TV-vel, mely szerint két napon át Győzike és családja vezeti a csatorna műsorait.

Győzike szerint azért nem győzött, mert az emberek 99,99 százalékában irigység van, szülőfalujában, Nógrádmegyeren pedig 100 százalékban. Az RTL Klubnál azonban „nem dolgoznak buta emberek”, és azóta is rengetegen nézik, hiába mondták sokan, hogy a műsorban sok a trágárság, és „ciki az országnak”. Mint mondta, már nem foglalkoznak az emberekkel, pénzért dolgoznak, az emberek pedig szórakoznak rajta. Most már nem akarnak elmenni Magyarországról – tette hozzá. Őt egyszer lehetett legyőzni, október 1-jén este – mondta –, egyébként pedig „mindig hozta a 45 egészet”. (A Győzike-show legtöbbször 45 százalék fölötti eredményt ért el a nézettségi versenyben, ezzel rendszerint legyőzve a konkurens műsorokat.)

Az emberek kiéheztek a műsorra, mondta a médiasztár. Az első, október 30-án adásba kerülő műsor a polgármesteri székért folytatott küzdelemről szól majd, a másodikban pedig plasztikai műtétet hajtanak végre rajta.

Győzike jól érzi magát; mint mondta, ha az ember tiszteletdíjat kap, és abból a pénzből el tud menni soppingolni, akkor miért ne érezné jól magát.

Új zenekart is alapított, ennek két producere is lesz. A Romantic együttes pedig szerdán déli 12-kor végleg felbomlik, a lányok a saját nevükön folytatják pályafutásukat, a frontember pedig Győzik Branch néven folytatja.

Két hét múlva pedig jön a Győzi Light ételcsalád, lehet fogyni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik