Élet-Stílus

Csak Szávay jutott túl a „kínai falon”

Szávay Ágnes továbbjutott, Arn Gréta ugyanakkor elbukott kínai ellenfelével szemben Miamiban, az első fordulóban.

A világranglistén momentán 44. Szávay Ágnes 1 óra 51 perc alatt, három szettben jutott túl Csang Suajon (77.), ekképp érdekelt lesz a keménypályás torna második körében.

Nem kezdődött valami jól a mérkőzés a magyar játékos számára, az első, 6:2-vel „elment” játszmában ugyanis mind a négy szervajátékát elveszítette, kétszer ugyan ő is brékelt, de ezzel nem sokra ment…

A folytatásban Szávaynak már adogatóként is sikerült játékot nyernie, emellett a bréklehetőségeit maradéktalanul kihasználta (3/3). A 22 éves magyar lány 2:3-ról 5:3-ra fordított, és a szettet úgy fejezte be, hogy „semmire” vette el Csang Suaj adogatását.

A harmadik, egyszersmind döntő „menetet” Szávay 2:0-val kezdte, bár ezután a kínai rivális egyenlített, 3:2-nél ismét brékelőnybe került, és 5:2-nél, fogadóként már az első meccslabdáját kihasználta, ezzel bejutott a második fordulóba, amely során a WTA-listán 21. orosz Anasztaszija Pavljucsenkovával találkozik, pályafutása során első ízben.

„Nehéz meccs volt, de szerencsére Ági higgadtan játszott és nem adta fel. Képes volt változtatni és fizikálisan is jól bírta a mérkőzést. Nagyon örülök, hogy túl vagyunk az első fordulón, mindig nehéz a kezdet” – idézte Szávay honlapja az edző, Köves Gábor szavait.

Szávayval ellentétben Arn Gréta nem bírt kínai ellenfelével, 58 perc alatt, mindössze három gémet nyerve maradt alul Peng Suajjal szemben. A három magyarból így csak egy maradt versenyben a 4,5 millió dollár összdíjazású viadalon, lévén egy nappal korábban Czink Melindával is kifogott az első fordulós ellenfele, jelesül a német Sabine Lisicki.

Miami, női torna, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Szávay-Csang Suaj (kínai) 2:6, 6:3, 6:2
Peng Suaj (kínai)-Arn 6:1, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik