Élet-Stílus

Button az idei első duplázó

A McLaren-Mercedes kettős győzelmet aratott az esőáztatta Kínai Nagydíjon. A címvédő Jenson Button idei második futamgyőzelmét jegyezte, amellyel átvette a vezetést a pontversenyben.

Már a futam kezdete előtt elkezdett szemerkélni az eső, de a mezőny még száraz gumikon indult. A rajtnál Fernando Alonso óriási tempóval került a két Red Bull elé, de utólag kiderült, hogy kiugrott, később bokszutca-áthajtásos büntetést is kapott.

Az első körben Vitantonio Liuzzi megcsúszott, „elkaszálta” Sebastien Buemit és Kobajasi Kamuit, így a második körre be is jött a biztonsági autó. Alonso, Mark Webber, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is kereket cserélt, míg Nico Rosberg, Jenson Button, Robert Kubica és Vitalij Petrov kinn maradt, ekképp az „új rajt” után ők vették át a vezetést.

GALÉRIA

GALÉRIA

Az 5. körben Vettel és Hamilton átmeneti esőgumikért jelentkezett. A boxutca bejáratnál a mclarenes bevágott német elé, és a visszatérésnél is végig lökdösődtek a bokszutcán. A két Ferrari is intermediate gumira váltott, Felipe Massa kis híján megismételte Hamilton 2007-es kiesését, amikor a kis sóderágyon keresztül fordult csak be a bokszutcába.

Button a 19. körben átvette a vezetést Rosbergtől, miután a német az egyik kanyarban kicsúszott. A következő körben Michael Schumacher, Webber, Jaime Alguersuari és a két Ferrari újra a bokszba hajtott. Alonso a boksz bejáratánál előzte meg csapattársát. A korábbi kiállást megspórolva ugyanekkor váltott először esőgumira a címvédő Button.

Két körrel később újból szerephez jutott a biztonsági autó, ugyanis Alguersuari első szárnya leszakadt az egyik Hispania előzése közben. A safety car távozása előtt Button nagyon belassította a mezőnyt maga mögött, tumultuózus jelenet alakult ki a pályán.

A harmadszorra is újraindult verseny számtalan pozícióváltása mellett Hamilton volt ennek a szakasznak a főszereplője, az angol hihetetlen tempót diktálva sorra előzte meg Petrovot, Kubicát, majd pedig Rosberget is utolérte, akivel aztán kemény csatát vívott.

Hamilton végül a 37. körben váltott az utolsó gumiszettjére, majd Button is ezt tette, az utolsó kiállásaik után ki is alakult a dobogó végső sorrendje, mindkét McLaren Rosberg elé került. Ekkor azonban messze nem tűnt még lefutottnak a „meccs”, az utolsó 10 körben ugyanis drasztikusan kopni kezdtek a gumik, az első három közti különbségek ingadoztak, a még erősebben hulló eső miatt csak a végére állt be az eredmény.

A pontszerző helyek hátsó felében is az utolsó körökig folytak az előzések, Schumacher, Alguersuari, Massa, Petrov, Webber oda-vissza előzgette egymást attól függően, hogy ki mennyire tudta irányítani az autót a vizes pályán.

Button idei második győzelmével átvette a vezetést a világbajnokságban, Nico Rosberget egyenletes teljesítménye a második helyre hozta fel. Tőle mindössze 10 pont választja el a hetedik helyen álló Robert Kubicát, a vb állása tehát továbbra is rendkívül szoros.

A világbajnokság három hét múlva az első európai helyszínen, Barcelonában folytatódik.

Kínai Nagydíj, Sanghaj:
1. Jenson Button (brit, McLaren) 1:44.42.163
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren) + 1.530
3. Nico Rosberg (német, Mercedes) + 9.484
4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) + 11.869
5. Robert Kubica (lengyel, Renault) + 22.213
6. Sebastian Vettel (német, Red Bull) + 33.310
7. Vitalij Petrov (orosz, Renault) + 47.600
8. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) + 52.172
9. Felipe Massa (brazil, Ferrari) + 57.796
10. Michael Schumacher (német, Mercedes) + 1:01.749
11. Adrian Sutil (német, Force India) + 1:02.874
12. Rubens Barrichello (brazil, Williams) + 1:03.665
13. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) + 1:11.416
14. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) + 1 kör
15. Nico Hülkenberg (német, Williams) + 1 kör
16. Bruno Senna (brazil, Hispania) + 2 kör
17. Karun Chandhok (indiai, Hispania) + 4 kör

Kiesők:
Jarno Trulli (olasz, Lotus), a 27. körben
Lucas di Grassi (brazil, Virgin), a 9. körben
Pedro de la Rosa (spanyol, BMW), a 8. körben
Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso), az 1. körben
Kobajasi Kamui (japán, BMW Sauber), az 1. körben
Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India), az 1. körben
Timo Glock (német, Virgin), az 1. körben

Leggyorsabb kör: Hamilton 1:42.061, a 13. körben

Az állás, pilóták:
1. Jenson Button 60 pont
2. Nico Rosberg 50
3. Fernando Alonso 49
4. Lewis Hamilton 49
5. Sebastian Vettel 45
6. Felipe Massa 41
7. Robert Kubica 40
8. Mark Webber 28
9. Adrian Sutil 10
10. Michael Schumacher 10
11. Vitantonio Liuzzi 8
12. Witalij Petrov 6
13. Rubens Barrichello 5
14. Jaime Alguersuari 2
15. Nico Hülkenberg 1

Csapatok:
1. McLaren 109 pont
2. Ferrari 90
3. Red Bull 73
4. Mercedes 60
5. Renault 46
6. Force India 18
7. Williams 6
8. Toro Rosso 2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik