Különösen a hosszú távú vonuló, a Szaharán túli területekről visszatérő énekesmadaraink számára létfontosságú, hogy üzemanyagként kellő mennyiségű zsírt tudjanak felhalmozni, mielőtt több szakaszban elindulnak, hogy átrepüljék a néhol már 1500 kilométer széles sivatagot, majd szigetről szigetre haladva átkeljenek a Földközi-tenger „köves gázlóin”.
Előző hírünkben beszámoltunk arról, hogy a tavaszi vonulásra készülő fecskéink, miközben Afrikában a telelőterületekről észak felé tartanak az utolsó felkészülési pontot jelentő Száhel-övezetbe, mostanában fejezik be a vedlést – tudta meg az fn.hu a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől (MME).
kísérjük haza a fecskéket
Az elkövetkező hetekben az MME nyomonköveti a tavaszi vonulásra készülő és úton lévő fecskéink – a 2010. év madarainak – életét a hazaérkezésükig. Az fn.hu mindenről beszámol.
A hazai kutatások szerint innen először a legjobb minőségű hímek indulnak el – a füsti fecskéknél ezek a legnagyobb, legszimmetrikusabb farokvillájú hímek -, ezek az egyedek akár egy hónappal az átlag előtt készülnek fel és indulnak haza. A vonulás ugyanis többnyire egy adott faj azonos állományán belül is akár egy-másfél hónapig elhúzódó folyamat.
Hízókúrával készülnek az útra
A repülés a legnagyobb energiaigényű mozgásforma, ráadásul a kistestű énekesmadarak normál állandó testhőmérséklete 41-43 Celsius-fok. Ezért számukra létkérdés a szinte folyamatos táplálkozás. A fecskék számára ez azért különösen nagy kihívás, mert ők repülő rovarokra vadásznak, így az egy táplálékegység megszerzéséhez szükséges energiaigény az alacsony tápláléksűrűség, a konkurensek magas száma és rossz idő esetén aránytalanul magas lehet.
A Szahara átrepülése jelenti az első erőpróbát (wikipedia.hu)
Utóbbi okozta két évvel ezelőtt az őszi fecskepusztulást, amikor a hirtelen betörő tartós hidegfront esős, hűvös hetében a repülő rovarok hosszabb időre mozgásképtelenné váltak, a fecskék táplálékutánpótlása megszűnt, és vonulásban lévő madarak tömegei haltak éhen.
A sivatagok, tengerek és óceánok felett átvezető, akár több ezer kilométer széles vonulási útvonalak táplálékban szegény területek, amit a madarak csak a belső energiatartalékaik segítségével küzdhetnek le. A kopár területek túlélése mégis könnyebb, mint a „vis maior” – előre nem kiszámítható – időjárási helyzeteké, mivel az éhségterületek elhelyezkedése évezredek alatt beépült a madarak genetikai emlékezetébe, ezért lehetőségük van a felkészülésre. Ennek bizonyítéka, hogy a vonuló fajok évente kétszer – ősszel és tavasszal – vonulást megelőző „hízókúrát” ütemeznek be maguknak.
Beindul a „hiperevés”
A hosszú távú vonulás megkezdése előtt a madaraknak a táplálék mennyiségétől, a konkurenciától és az időjárási viszonyoktól függően akár több hetet is zsír felhalmozására kell fordítaniuk. Ilyenkor a hormonális szabályozásuk „hiperevést” vált ki, melynek köszönhetően egy-két hét alatt akár a saját testtömegüknek megfelelő mennyiségű zsírt halmoznak fel a testükben – azaz igen rövid idő alatt megduplázzák a testsúlyukat.
A tartalékenergia-forrás azért zsír, mert ennek lebontása, energiává alakítása sokkal gazdaságosabb, mint a szénhidrátoké vagy az izomfehérjéké. Sok madár ebben a hízási időszakban az étrendjén is változtat, ősszel például nagyon sok rovarevő tér át részben vagy egészen a magas cukortartalmú bogyós gyümölcsök (bodza) fogyasztására, tavasszal pedig akár a nektárfogyasztásra. A fecskék specializálódott táplálkozásmódja nem teszi lehetővé ezt a fajta váltást. Ők maradnak a repülő rovarok összefogdosásánál, amiből sokkal többet kell a vonulási előkészületek során összeszedniük.
Éppen ezért vannak annyira kiszolgáltatva ilyenkor kora tavasszal is az időjárási szélsőségeknek a telelőterületeken, ahol a mind gyakoribb aszályos időszakok táplálékhiányt, az elégtelen felkészülés miatt az állományok akár több tízszázalékos pusztulását okozhatják. Amennyiben az időjárás kedvező és a tápláléksűrűség megfelelő, a fecskék repülve vadászó életmódjának kedvező vonatkozása is van, mivel akár vonulás közben is tudnak táplálkozni.
Útközben van egy-két pihenőhely (wikipedia.hu)
Az izmokat is „elégetik”
A madarak az emlősöktől eltérően közvetlenül a bőrük alá építik be a zsírtartalékot, aminek a mértékét kis gyakorlattal könnyű megállapítani, ha a madárgyűrűző munka során szétfújjuk a has, a testoldal és a hát tollait és megbecsüljük, hogy a hártyavékonyságú, gyakorlatilag átlátszó bőr alatt a sárga zsír felhalmozása milyen mértékű. Ez az az „üzemanyag”, amelynek segítségével a madarak le tudják küzdeni a táplálékhiányos területeket. Egy fecskeméretű faj a maximális zsírtartalékkal 3-4 nap alatt akár háromezer kilométert is repülhet, ami akkora távolság, amely már a Szahara és a Földközi-tenger átszelését is lehetővé teszi néhány pihenő közbeiktatásával.
A zsír mellett sokat elárul a vonulásra készülő és a már vonulásban lévő madarak kondíciójáról a mellizomzat teltsége is. Ha a madár zsírtartaléka még a következő pihenő- és táplálkozóhely elérése előtt elfogy, utolsó esélyként a szervezet elkezdi lebontani az izomfehérjéket, elsősorban a legnagyobb tömegű mellizomzatot. A vonulás utolsó harmadára és végére a madarak felélik a test rendelkezésre álló tartalékait. Ilyenkor a bőr alatt már nincsenek, nem láthatók zsírképlet „szigetek”, és a mellcsonti taraj is késpengeszerűen vékony, mert a madár a mellizmot is „elégette”, hogy eljusson a megfelelő körülményeket biztosító célterületre.
Az utolsó nagy pihenő
A Szahara déli pereme, a Száhel-övezet (Éhség-övezet), ahova a madaraink a következő hetekben folyamatosan érkeznek, táplálkoznak, egy rendkívül ellentmondásos, különös vidék, ami kelet-nyugati irányban övezi a fekete kontinenst. A dél felé terjeszkedő Szahara miatt ez a terület az emberek számára egyre kevésbé élhető hely, éppen ezért jelentős része a politikai bizonytalanság, a törzsi türelmetlenség, a kormányok elleni lázadás törvényen kívüli régiója.
A Száhel-övezet (wikipedia.hu)
A Száhel-övezet állattani szempontból azért különleges vidék, mert a legtöbb nagytestű élőlény számára lakhatatlan. Ennek ellenére teljes szélességében gyöngysorszerűen előforduló „zöld pontok” a legfontosabb madárvonulási területek közé tartoznak: többnyire a nagy folyamok nyári nedves évszakban kialakuló öntésterületei. Itt a medréből kilépő víz akár a magyarországi megyéknél is nagyobb részeket önt el, ahol a madarak embertől nem háborgatott vízi vadonban pihenhetnek.
A vonulók befejezhetik a vedlést és vonulási zsírtartalékot halmozhatnak fel, a helyi fajok pedig – a Djoudj Nemzeti Parkban például egy ötezer párt számláló rózsásgödény-állomány – költhet is. A terület további sajátossága, hogy néhány száz kilométerre (2-3 órányi repülésre) délre még nem érezteti hatását a sivatag terjeszkedése, a klíma csapadékosabb, így az itt kialakuló füves szavanna, a tavak és folyók további táplálkozóterületeket jelentenek a madaraknak.
Fecskéink – és a többi vonuló madarunk – számára az elkövetkező napok és hetek a hiperevés jegyében telnek el, hogy amint elérik a megfelelő állapotot, elinduljanak a hosszú útra északra – hazafelé. Következő cikkünkben a szaharai és földközi-tengeri átkelésbe adunk bepillantást.
