Élet-Stílus

Budapesten a BL-trófea – videó

Szombaton és vasárnap 10 és 20 óra között bárki ingyen megtekintheti Budapesten a Bajnokok Ligája trófeáját, amelyet az UEFA Champions League Trophy Tour rendezvénysorozat magyarországi állomásán állítottak ki.

A kiállításon bárki lefényképezheti a BL-trófeát, s arra is lehetősége nyílik az érdeklődőknek, hogy közös fotón szerepeljenek a 8 kilogramm súlyú, 90 cm magas serleggel.

A rendezvényt UEFA-nagykövetként a kétszeres BL-győztes francia Christian Karembeu és az 1977-ben aranylabdás dán Allan Simonsen nyitotta meg. Az ünnepélyes ceremónián elhangzott, hogy a sorozat győztesének járó serlegen kívül a legrangosabb klubokról és a legnagyobb sztárokról készült felvételek, valamint különböző emléktárgyak is megtekinthetőek a Felvonulási téren felállított Bajnokok Ligája-sátorban.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek Magyarországon, már csak azért is, mert a pályafutásom elején Puskás Ferenc és a legendás madridi játékosok voltak a példaképeim – mondta a sajtótájékoztatót végigmosolygó, szimpatikus Karembeu.

Ehhez hozzátette: „Úgy gondolom, hogy a futballszeretők számára ez egy egyedülálló és megismételhetetlen alkalom, mert testközelből nézhetik meg azt a trófeát, amely a legfontosabb elnyerhető díj valamennyi európai labdarúgó számára.”

Kimmo Bellmann, az európai szövetség (UEFA) szóvivője elmondta, az öt ország nagy városait, Milánót, Zágrábot, Bukarestet, Budapestet és Szófiát érintő rendezvénysorozatot azért találták ki, hogy az érdeklődőknek ne csak a BL-trófeát, de a legrangosabb európai kupasorozat történetét és emlékezetes eseményeit is egy helyen tudják megmutatni.

A serleg vasárnap estig tekinthető meg a Felvonulási téren, a következő, egyben utolsó állomás pedig Szófia lesz a jövő hét végén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik