Élet-Stílus

Büntetőket is gyakoroltak Némethék

Gyenge kezdés után csoportelsőként jutott tovább a magyar U20-as válogatott a világbajnokságon, a nyolcaddöntőben a papíron erősebb csehek következnek. Az ellenfélnek a védelme lehet a gyenge pontja, ha győz az Egervári-csapat, következhet Olaszország.

A magyar korosztályos válogatott a lehető legkönnyebb csoportba került az egyiptomi világbajnokságon, meglepetésre mégis elbukta az első meccsét. A minimális célként kitűzött, csoportból való továbbjutás is veszélybe került, ám Koman Vladimirék összekapták magukat, és a hátralévő két meccsen két győzelmet aratva elsőként léptek tovább.

„Alapvető célkitűzésünk az volt, hogy jussunk tovább, és ezt annak ellenére is teljesítettük, hogy az első mérkőzésen vereséget szenvedtünk – kezdte csoportszereplésünk értékelését Egervári Sándor. – Sőt, felül is múltuk a várakozást, hiszen a csoport élén végeztünk. Kezdetben voltak nehézségeink, meg kellett szoknunk a környezetet, és az első napokban nem is tudtunk igazán megfelelő körülmények között készülni, ami közrejátszott abban, hogy kikaptunk Hondurastól.”

Honduras-Magyarország 3-0

Magyarország – Dél-Afrika 4-0


Magyarország-Egyesült Arab Emírségek 2-0

Sokpasszos játékot kért a kapitány

Egervári Sándor és a szakmai stáb felkészült a csehekből, megnézték az utolsó Costa Rica elleni csoportmeccsüket, de a tréner szerint nem az ellenfél feltérképezésén volt a hangsúly a felkészülés során. „A legjobb 16 között már nincs értelme részletesen elemezni az ellenfeleket. Mindegyik csapat meg akarja nyerni a tornát, nagyon erősek a riválisok, úgy gondolom, hogy nekünk mostantól a saját játékunkra kell koncentrálni” – nyilatkozta a szakember.

„Nem vitás, hogy keddi ellenfelünk komoly játékerőt képviselő gárda, úgy vélem, a két csapatnak egyenlő esélye van a továbbjutás kiharcolására. Fontos lesz a pillanatnyi forma, hogy ki mennyire tud regenerálódni keddig. Természetesen bízom abban, hogy mi leszünk ott a legjobb nyolc között” – mondta Egervári.

A magyarok játékát nagyban befolyásolhatja, hogy a kulcsemberek milyen napot fognak ki. Gulácsi Péternek voltak érdekes megmozdulásai a kapuban, de többnyire megbízhatóan végezte a dolgát. Koman Vladimir esetében nagyon nehéz találgatásokba bocsátkozni, a Bari középpályása rengeteget robotolt az elmúlt meccsekben, de gyakran szerencsétlen megoldást választott. A csapat legismertebb játékosa, a kisebb sérüléssel bajlódó Németh Krisztián is nagyon akar bizonyítani.

A hétfői edzésen a védekező és támadó gyakorlatok megválasztása speciálisan a csehek elleni felkészülést szolgálta. “Az elemzések alapján azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy védekezéskor lehetőségünk legyen létszámfölényes helyzeteket teremteni a középpályán, a támadások építésekor pedig azt kell szem előtt tartanunk, hogy a magas cseh védők között a felívelések helyett a kombinatív, sokpasszos futballt valósítsuk meg” – árulta el az MLSZ honlapján.

A tréning a büntetők gyakorlásával végződött, ami nem csoda, hiszen az egyiptomi világbajnokság az egyenes kieséses szakaszához érkezett.

Németh remélhetőleg a csehek ellen is betalál (MTI/EPA)

Németh remélhetőleg a csehek ellen is betalál (MTI/EPA)

Megszorongatták a brazilokat

A csehek egyik legnagyobb erőssége lehet, hogy öt éve együtt játszik a csapat. A 89-90-es korosztály valamennyi korosztályos tornán remekül szerepelt – írja az NST. 2006-ban a luxemburgi U17-es Eb-n a döntőben tizenegyesekkel kaptak ki az oroszoktól (a mieink itt nem jutottak tovább a csoportból), miután az elődöntőben magabiztosan verték a Krkiccsel felálló spanyolokat. Tavaly, hazai pályán a későbbi győztes Németországtól kaptak ki az U19-es Eb elődöntőjében. Mazuch és Pekhart már a két évvel ezelőtti U20-as vb-n tagja volt az ezüstérmes cseh válogatottnak, amely a negyeddöntőben például a bivalyerős spanyolokat búcsúztatta.

A keret tele van jól fejelő játékosokkal, övék a világbajnokság legmagasabb kerete, rögzített helyzeteknél nagyon kell rájuk figyelni. Sokat elárul a csapat játékerejéről, hogy a csoportból a brazilok mögött (ugyanannyi ponttal, rosszabb gólkülönbséggel), két győzelemmel és egy vereséggel a második helyen jutottak tovább.

Csehország-Ausztrália 2-1

Csehország-Brazília 0-0

Csehország-Costa Rica 3-2

egyiptom, u20-as világbajnokság, nyolcaddöntő

Koreai Köztársaság-Paraguay 3-0
Olaszország-Spanyolország 3-1

Kedd:
Ghána – Dél-afrikai Köztársaság, Iszmáilíja 16:30 ó (Eurosport)
Egyiptom-Costa Rica, Kairó 20 ó (Eurosport2)
Magyarország-Csehország, Alexandria 20 ó (m2)

Szerda:
Brazília-Uruguay, Port Szaid 16:30 ó (Eurosport)
Venezuela-Egyesült Arab Emírségek, Szuez 16:30 ó (Eurosport2)
Németország-Nigéria, Szuez 20 ó (Eurosport)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik