Élet-Stílus

A Barcelona Európa legjobbja (videó)

A Barcelona triplázott, azaz a spanyol bajnoki cím és a Király Kupa mellé a Bajnokok Ligája trófeáját is megszerezte, miután nagyszerű játékkal, két góllal legyőzte a címvédő Manchester Unitedet a római „álomdöntőben".

Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere ugyan jó előre jelezte, nem tartja követendő példának a Chelsea – majdnem sikerre vezető – óvatos futballját, ezzel szemben csak egy vérbeli csatárt, Rooneyt állította a kezdőbe, míg a másik oldalon ismét összeállt a Messi, Eto’o, Henry támadótrió, és a sérülésből felépült Iniesta is a Barcelona szolgálatába állt.

A MU kapta el jobban a „rajtot”, amit fényesen bizonyít, hogy kilenc perc elteltével 5-0-ra vezetett a címvédő a kapura lövések tekintetében, és ezek közül néhány igen veszélyes volt. Elsősorban Cristiano Ronaldo szabadrúgása rögtön a mérkőzés elején. A portugál 32 méterről leadott lövése kijött Victor Valdésről, de Park nem tudta hálóba piszkálni a kipattanót.

A tavalyi év aranylabdása később is lelkesen próbálkozott, ámbátor az irányzékkal rendre baj volt. Ugyanakkor a Barcelona első valamire való helyzetét rögtön gólra váltotta. Iniesta átadása után Eto’o egy csellel becsapta Vidicset, majd 6 méterről Van der Sar alatt spiccel a bal alsó sarokba lőtt.

1-0

A gól – boksznyelven szólva – megfogta a címvédőt, teljesen megzavarodtak a manchesteriek (néhány mozzanat: a tisztázni vágyó Vidics egyik társát találta el, Anderson passz közben pedig luftot rúgott…), ellenben a kissé görcsösen kezdő katalánokra éppen ellenkező hatást gyakorolt Eto’o villanása.

A Barcelona a szokásos kombinatív, sokpasszos játékát vette elő, míg a manchesteriek – érthető módon nagyobb hangsúlyt fektetve a biztonságra – leginkább kontrákkal igyekeztek veszélyt teremteni. Kevés sikerrel. Támadásban szokatlanul tanácstalan volt a Manchester United, és a hosszú indításokkal sem sikerült góllal kecsegtető lehetőségeket kialakítania.
Leszámítva a kezdeti rohamokat Giggs – kapu fölé szálló – szabadrúgása volt a legígéretesebb helyzete a szünetig.

Az első félidőben a mezőnyfölényben játszó Barca a kapura is veszélyesebb volt. Messi távoli lövésénél és Xavi szabadrúgásánál kevés hiányzott az újabb gólhoz.

A félidő hajrájában aztán ismét Messi villant, illetve Van der Sar bénázott, ugyanakkor a kapus szerencséjére a katalánok közül senki semmi érkezett a kapu elé, amikor kiejtette a labdát az argentin lövését követően.

Percekkel a lefújás előtt Henry került helyzetbe, de nem érte el a labdát – a hálóőr ezért ismét hálát rebeghetett az égieknek…

A szünetben Ferguson Tevez becserélésével igyekezett izmosabbá tenni a támadószekcióját, de az előzetesen betonszilárdságúnak vélt védelemre talán jobban ráfért volna a frissítés, minekután továbbra is a Barcelona játszott fölényben, és sorra dolgozta ki a helyzeteket Pep Guardiola csapata.

GALÉRIA

GALÉRIA

Henry lövését lábbal védte Van der Sar, majd egy tetszetős, amolyan „barcelonás” akció végén Messi duplázhatta volna meg az előnyt, feltéve, ha eltalálja a labdát. Néhány perccel később Xavi már eltalálta… A középpályás 18 méterről, szabadrúgásból próbálkozhatott, de a bal kapufa kisegítette az angolokat.

A Barca-varázslat tíz percig tartott, ezután a Manchester United kiszabadult a szorításból, többször is eljutott a rivális kapuja elé, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, másfelől pedig a gránátvörös-kékek kiválóan védekeztek.

Ferguson a 64. percben Berbatovot is a pályára vezényelte – de mint kiderült, túl későn… Kisvártatva, szórványossá vált ellenakcióinak egyikéből megduplázta az előnyét a Barcelona. Xavi a jobb oldalról mesterien tekerte középre a labdát, és a két „torony”, Vidics és Ferdinand asszisztása mellett a kis Messi a kapu bal oldalába bólintott.

2-0

Innen már nem is volt visszaút a Manchester United számára, annál is inkább, mert két perccel később Ronaldo három méterről sem tudta kapuba juttatni a labdát, Victor Valdés mentett.

A manchesteriek görcsös igyekezete még a szépítésre sem volt elegendő, míg átellenben a védő Puyol a kegyelemdöfést is megadhatta volna, de a középső védő fejesét, majd ziccerét is védte az ezúttal fehérmezes „vörös ördögök” kapusa.

A római döntőben nagyszerű játékkal előrukkoló Barcelona a spanyol bajnoki aranyérem és a Király Kupa mellé a BL trófeáját is megszerezte, ezzel a Celtic Glasgow, az Ajax Amsterdam, a PSV Eindhoven és a Manchester United után ötödik klubként triplázni tudott. Josep Gardiola pedig játékosként aratott BEK-győzelme után edzőként is felülhetett a klubfutball trónjára.
A Manchester United döntőbeli vereségével ugyanakkor továbbra is „hiánycikk” a címvédés a Bajnokok Ligájában.

Bajnokok Ligája, döntő:
FC Barcelona-Manchester United 2-0 (1-0)
Róma, Stadio Olimpico, 67 ezer néző, v.: Busacca (svájci)
Gól: Eto’o (10.), Messi (70.)
Sárga lap: Piqué (16.), illetve Cristiano Ronaldo (78.), Scholes (81.), Vidics (92.)
Barcelona: Victor Valdés – Puyol, Y. Touré, Piqué, Silvinho – Busquets, Xavi, Iniesta (Pedro Rodriguez, 92.) – Messi, Eto’o, Henry (S. Keita, 72.)
Manchester United: Van der Sar – O’Shea, R. Ferdinand, Vidics, Evra – Pak (Berbatov, 66.), Carrick, Anderson (Tévez, 46.), Giggs (Scholes, 75.) – Cristiano Ronaldo, Rooney

A góllövőlista végeredménye

9 gólos: Lionel Messi (Barcelona)
7: Steven Gerrard (Liverpool), Miroslav Klose (Bayern)
6: Lisandro Lopez (FC Porto)
5: Alessandro Del Piero (Juventus), Karim Benzema (Lyon), Thierry Henry (Barcelona), Robin van Persie (Arsenal)

—-BEK/BL: a korábbi győztesek—-

1955/56: Real Madrid (spanyol)
1956/57: Real Madrid (spanyol)
1957/58: Real Madrid (spanyol)
1958/59: Real Madrid (spanyol)
1959/60: Real Madrid (spanyol)
1960/61: Benfica (portugál)
1961/62: Benfica (Benfica)
1962/63: AC Milan (olasz)
1963/64: Internazionale (olasz)
1964/65: Internazionale (olasz)
1965/66: Real Madrid (spanyol)
1966/67: Celtic Glasgow (skót)
1967/68: Manchester United (angol)
1968/69: AC Milan
1969/70: Feyenoord (holland)
1970/71: Ajax Amsterdam (holland)
1971/72: Ajax Amsterdam (holland)
1972/73: Ajax Amsterdam (holland)
1973/74: Bayern München (német)
1974/75: Bayern München (német)
1975/76: Bayern München (német)
1976/77: FC Liverpool (angol)
1977/78: FC Liverpool (angol)
1978/79: Nottingham Forrest (angol)
1979/80: Nottingham Forrest (angol)
1980/81: FC Liverpool (angol)
1981/82: Aston Villa (angol)
1982/83: Hamburger SV (német)
1983/84: FC Liverpool
1984/85: Juventus (olasz)
1985/86: Steaua Bucuresti (román)
1986/87: FC Porto (portugál)
1987/88: PSV Eindhoven (holland)
1988/89: AC Milan (olasz)
1989/90: AC Milan (olasz)
1990/91: Crvena Zvezda (jugoszláv)
1991/92: FC Barcelona (spanyol)
1992/93: Olympique Marseille (francia)
1993/94: AC Milan (olasz)
1994/95: Ajax Amsterdam (holland)
1995/96: Juventus (olasz)
1996/97: Borussia Dortmund (német)
1997/98: Real Madrid (spanyol)
1998/99: Manchester United (angol)
1999/00: Real Madrid (spanyol)
2000/01: Bayern München (német)
2001/02: Real Madrid (spanyol)
2002/03: AC Milan (olasz)
2003/04: FC Porto (portugál)
2004/05: FC Liverpool (angol)
2005/06: FC Barcelona (spanyol)
2006/07: AC Milan (olasz)
2007/08: Manchester United (angol)

Örökrangsor
9: Real Madrid
7: AC Milan
5: FC Liverpool
4: Bayern München, Ajax Amsterdam
3: FC Barcelona, Manchester United
2: Juventus, Internazionale, Nottingham, Benfica, FC Porto
1: Celtic, Hamburg, Steaua Bucuresti, Marseille, Feyenoord, Aston Villa, PSV, Crvena zvezda, Borussia Dortmund

Ajánlott videó

Olvasói sztorik