Élet-Stílus

A Mallorca elrontotta a Barca ünnepét (videó)

A Real Madrid szombati vereségével bajnokká lett Barcelona 2-1-es vereséget szenvedett Mallorcán a spanyol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában.

A mallorcai játékosok – ahogy arrafelé szokás – sorfalat álltak az újdonsült bajnokoknak a kivonulás során, és a pályán is csak asszisztáltak a Barcelonának. Legalábbis egy ideig…

Eto’o góljával gyorsan előnybe került a katalán sztárcsapat (a bajnokság idei kiírásában 29-edszer eredményes kameruni támadó Krkic beadása után bólintott a léc alá), s a folytatásban is sorra alakította ki a helyzeteit, csakhogy ezeket kivétel nélkül elpuskázta. Eto’o egymaga kiüthette volna egykori csapatát, ha kicsit pontosabb, és nem ront legalább négy tiszta ziccert.

A csapatával együtt a hajrában erre rá is fizetett: a 74. percben Arango szabadrúgásból mattolta a Victor Valdést helyettesítő Oier Olazabalt, majd öt perccel később, egy szöglet után Cleber Santana csúsztatott a bal alsó sarokba.

Mallorca-Barcelona 2-1

A Barcelona hiába igyekezett, csak egy kapufáig jutott, így a bajnokavatón elszenvedte szezonbeli negyedik vereségét – ezt megelőzően az Atletico Madridtól kapott ki, március elsején.

„Vasárnap este olyanok játszottak, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. A vereség ellenére senkire sem lehet panaszom” – magyarázta Pep Guardiola, a Barca trénere.

A B csapattal mallorcán

A Barcelona Messi nélkül, a „B csapatával” állt ki a Mallorca elleni találkozón. Oier Olazabal, Daniel Alves, Caceres, Abidal, Sylvinho, Xavi Torres, Gudjohnsen, Hleb, Pedro, Eto’o és Krkic alkotta a kezdőcsapatot, míg csereként Thiago Alcantara, valamint Jeffren is lehetőséget kapott.

A forduló záró mérkőzésén Forlán góljával Atletico 1-0-ra legyőzte a vendég Valenciát, így két fordulóval a bajnokság vége előtt a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyen áll.

A Valencia – a szintén a legrangosabb kupasorozatba vágyó – Villarrealt jobb gólkülönbségével megelőzve jelenleg a negyedik. A duó két ponttal marad el az Atlético Madridtól.

Primera División, 36. forduló:
Atlético Madrid-Valencia 1-0 (1-0)
Gól: Forlán (29., 11-esből)

Real Mallorca-Barcelona 2-1 (0-1)
Gól: Arango (73.), Santana (78.), ill. Eto’o (10.)

Espanyol-Athletic Bilbao 1-0 (0-0)
Gól: Garcia (69., 11-esből)

Numancia-Recreativo Huelva 1-0 (0-0)
Gól: Barkero (88., 11-esből)
Kiálltva: Lamas (87., Huelva)

Racing Santander-Valladolid 3-2 (1-2)
Gól: Serrano (4.), Jonathan (60.) Zsigics (85.), ill. Victor (13.), Goitom (20.)
Kiállítva: Bea (48., Valladolid)

Real Betis-Almería 2-0 (1-0)
Gól: Gonzalez (5.), Arzu (65.)
Kiállítva: Chico (20., Almería)

Sporting Gijon-Málaga 2-1 (1-1)
Gól: Autet (24.), Rosario (53., öngól), ill. Weligton (38.)

Szombaton játszották:
Villarreal-Real Madrid 3-2
Deportivo La Coruna-Getafe 1-1
Osasuna-Sevilla 0-0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik