Élet-Stílus

Informatikai fejlesztéssel a válság ellen

A vállalatok informatikai vezetői számára az elmúlt időszakban minden másnál fontosabb szempont lett, hogy optimalizálják az üzemeltetést, miközben csökkentik költségeiket – derült ki a Figyelő és a Computerworld által szervezett CIO'09 konferencián.

A jelenlegi viharos gazdasági körülmények között az informatikai eszközök még inkább segíthetik a vállalatokat abban, hogy hatékonyságjavulást érjenek el; azok a szervezetek vannak jobb helyzetben, akik ezt a felkészülést korábban elkezdték. Ahol az informatika megmaradt önálló osztálynak, azokat minden valószínűség szerint erősebben érintette a válság, míg ahol stratégiai szintre emelték az IT-t, és összekapcsolták az üzlettel, azok jobb helyzetben kerülhetnek ki a krízisből – hangsúlyozta Hegedüs Gábor, a HP vezérigazgatója a Figyelő és a Computerworld által szervezett CIO’09 – Kormányzás viharos vizeken elnevezésű konferencián.

Az informatikai vezetők számára rendezett legnagyobb hazai eseményt Takács Tibor, a Vezető Informatikusok Szövetségének elnöke nyitotta meg; ezt követően Bálint Ákos, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatóságának vezetője beszélt arról, hogy az elkövetkező években informatikai fejlesztésekre 234 milliárd forint európai uniós forrás áll rendelkezésre.

Eberhard Elbs, a Gartner Executive Programs vezető partnere előadásában a piacelemző cég 2009-es üzleti célokat és CIO-stratégiákat összefoglaló, az egész világra kiterjedő felmérést mutatta be, amelyet összesen 1527 informatikai vezető megkérdezésével készítettek el. A korábbi évekhez képest feltűnő, hogy szinte egy informatikai vezető sem válaszolt úgy, hogy növekedne az informatikai költségvetés; az azóta eltelt időszakban már látszik, hogy további költségcsökkentésekre kényszerült nagyon sok cég. Nem véletlen, hogy amíg az előző években nem volt fontos prioritás a költségek csökkentése, addig most az egyik legfontosabb prioritás lett – tette hozzá Eberhard Elbs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik