Élet-Stílus

Négyet lőttek Gerrardék az Old Traffordon – videó

Tizenhét év nem szenvedett olyan súlyos vereséget hazai pályán a manchesteri együttes, mint a Liverpool ellen a 29. fordulóban. Ferguson csapata fáradtnak tűnt, Ronaldo csalódást okozott, Vidics pirosat kapott, a vendégek pedig négy gólig meg sem álltak.

A Queens Park Rangers 1992 decemberében verte meg 4-1-re az Old Traffordon a Manchester Unitedet. 17 évvel később a Liverpoolnak sikerült ugyanez a bravúr Sir Alex Ferguson csapata ellen, amely a szezonban eddig mindössze egy hazai vereséget számlált az újonc Hull City ellen.

A Poolnál egyedüli csatárként Fernando Torres próbált meg zavart okozni a hazaiak védelmében, a másik oldalon Rooney és Tevez kezdett támadásban. Az első percek egyértelműen a MU-ról szóltak, de Gerrard vezérletével a vendégek rövid idő alatt felvették a harcot, és átvették az irányítást.

Rengeteg volt az apró szabálytalanság, becsúszás, de az első gólra nem kellett sokat várni. Hiába játszott mezőnyfölényben a hétközi BL-csúcsrangadón a Real Madridot lealázó Liverpool, a kapusuk hibája miatt a félidő derekén hátrányba került: Pepe Reina teljesen feleslegesen rohant ki a kapujából, és kaszálta el Parkot, a büntetőt pedig Cristiano Ronaldo bevágta.


Ronaldo tizenegyesével a MU vezetett (MTI/EPA)

Ronaldo tizenegyesével a MU vezetett (MTI/EPA)

Öt percig tartott csak a MU előnye, miután Nemanja Vidics kapitálisat hibázott. A szerb védő elnézett egy előrevágott labdát, majd hagyta, hogy a villámgyors Torres lefussa, és megszerezze az egyenlítő találatot.

A gól megfogta a bajnoki címvédőt, annak ellenére, hogy a vendégeknél Rieri és a fiatal Lucas ritka gyenge napot fogott ki, Reina pedig elsősorban a beadásoknál nagyon bizonytalannak tűnt. Vidicsnek sem lesznek kellemes emlékei az összecsapásról, Torres azt csinált vele, amit csak akart.

A félidő végét jelző sípszóra várt már az Old Trafford szomjas közönsége, amikor Evra rossz ütemű becsúszásáért megítélt büntetőt Gerrard bevágta. A szünetben alapos fejmosást kaphattak a manchesteri játékosok, Ferguson már az öltözőbe vonuló sztároknak leüvöltötte a fejét. Meg is lett ennek a hatása: Rooneyék óriási lendülettel kezdtek, teljesen beszorították a Poolt, gólt azonban nem sikerült szerezniük.

Puszi a kamerának (MTI/EPA)

Puszi a kamerának (MTI/EPA)

Az első félidőhöz hasonlóan lassan eszmélt a Pool. Torresék lassan kiszabadultak a szorításból annak ellenére, hogy Ferguson mind a három cserelehetőségét kihasználta a 74. percben: Anderson, Carrick és Park helyére Giggs, Scholes és Berbatov érkezett.

A kiegyenlített összecsapást végül egy újabb Vidics-baki döntötte el. A szerb védő ezúttal Gerrardot hagyta meglépni, majd letaglózta, amiért teljesen jogosan pirosat kapott. A szabadrúgást Fabio Aurélio csavarta a hálóba, Edwin van der Sarnak esélye nem volt fogni a remekül helyezett lövést.

A kegyelemdöfést, akárcsak a Real ellen ismét a becserélt Dossena adta meg. Az olasz védő Pepe Reina gólpasszából, kilépett a teljesen megzavarodó MU-védelemből, és a holland kapust átemelve padlóra küldte a címvédőt.

Sir Alex Ferguson együttese számára egyetlen vigaszt az jelenthet, hogy még így is négy ponttal vezeti a második helyre felkapaszkodó riválisa előtt a bajnokságot, s egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

duplázott arsavin

A Bajnokok Ligájában az AS Roma kiverésével a legjobb nyolc közé jutott Arsenal a honi pontvadászatra is megtartotta kiváló formáját: a londoni Ágyúsok 4-0-ra verték a Blackburn Roverst Arsavin és EBoué duplájával. A “magyar” csapatok közül az idegenben 3-1-re diadalmaskodó Fulhamben Gera Zoltán nem kapott játéklehetőséget, és szintén csak a kispadról nézhette végig a Hull City hazai döntetlenjét Halmosi Péter. Ugyanakkor végigvédte együttese, a Sunderland kapuját Fülöp Márton, bár sok öröme nem telt benne, mivel odahaza lett 1-2 a vége.




Premier League, 29. forduló:


Manchester United-FC Liverpool 1-4 (1-2)


Gól: C. Ronaldo (23., 11-esből), illetve Torres (28.), Gerrard (44., 11-esből), Aurélio (77.), Dossena (91.)

Kiállítva: Vidics (76., Manchester)
Manchester United: van der Sar – O’Shea, R. Ferdinand, Vidic, Evra – Cristiano Ronaldo, Carrick (Giggs 74.), Anderson (Scholes 74.), J.-S. Park (Berbatov 74.) – Rooney, Tevez
Liverpool: Reina – Carragher, Skrtel, Hyypiä, Fabio Aurelio – Mascherano, Lucas – Kuijt, Gerrard (El Zhar 90.), Riera (Dossena 68.) – Fernando Torres (Babel 81.)

Arsenal-Blackburn Rovers 4-0 (1-0)
Gól: Arsavin (2., 65.), Eboue (88., 92., – utóbbi 11-esből)

Bolton Wanderers-Fulham 1-3 (1-1)
Gól: K. Davies (45+1.), illetve Johnson (42.), S. Davies (56.), Kamara (88.)

Everton-Stoke City 3-1 (2-0)
Gól: Jo (18.), Lescott (24.), Fellaini (91.), illetve Shawcross (52.)

Hull City-Newcastle United 1-1 (1-1)
Gól: Geovanni (9.), illetve Taylor (38.)

Middlesbrough-Portsmouth 1-1 (0-1)
Gól: King (94.), illetve Crouch (30.)
Kiállítva: Bates (77., Portsmouth)

Sunderland-Wigan Athletic 1-2 (1-2)
Gól: Leadbitter (41.), illetve Watson (9.), N’Zogbia (45+1.)

Vasárnap:

Chelsea-Manchester City 14:30 ó
Aston Villa-Tottenham Hotspur 17

Hétfő:

West Ham United-West Bromwich Albion 21 ó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik