Élet-Stílus

Teljes angol siker a BL-ben

A Chelsea után a Manchester United és az Arsenal is elbúcsúztatta itáliai riválisát, az Intert, illetve a Romát, így a szigetországi csapatok teljes sikert arattak az angol-olasz párharcokban. A Barcelona könnyedén verte a Lyont, az FC Porto pedig idegenben lőtt góllal kerekedett az Atlético fölé a BL-nyolcaddöntőben.

Az Inter elvérzett az Old Traffordon

Két hete, Milánóban nem született gól az angol és az olasz bajnok összecsapásán, ugyanakkor a visszavágón a Manchester United már a 4. percben megszerezte a vezetést, miután Ryan Giggs szögletéből Nemanja Vidics a jobb alsó sarokba fejelt. A folytatásban is a MU irányította a mérkőzést, úgy tűnt, az
olasz bajnokot igencsak megzavarta a gyorsan bekapott gól.

Az első félóra végére aztán magához tért az olasz bajnok, közel került az egyenlítéshez, csakhogy Zlatan Ibrahimovic fejesénél a felsőléc kisegítette a hazaiakat, majd Dejan Sztankovics emelését Erwin Van der Sar piszkálta ki a bal felső sarok elől.

A 41. percben is a svéd csatár ijesztgette az Old Trafford közönségét, de lapos lövése után a labda elkerülte jobb alsó sarkot. Átellenben John O’Shea került ordítóan nagy helyzetbe, de nem tudta elgurítani a labdát Julio César mellett, Wayne Rooney bombáját pedig szemmel védte az olaszok brazil kapusa.

A második félidőt ugyanúgy kezdte a MU, ahogy az elsőt – góllal. Rooney ívelte lágyan középre a labdát, majd Cristano Ronaldo – mivel a védők közül senki sem követte – kényelmesen a léc alá bólintott. José Mourinho az 58. percben Adrianót is a pályára küldte, és a brazil csatár majdnem azonnal góllal hálálta meg edzője bizalmát, a kapufa azonban rajta is kifogott.

Cristiano Ronaldo gólja mindent eldöntött (Galéria)

Cristiano Ronaldo gólja mindent eldöntött (Galéria)

Ugyanakkor a manchesteriek is könnyen növelhették volna az előnyüket, ha Julio César nem védi hallatlan bravúrral Dimitar Berbatov közeli lövését. A hátralévő időben a Manchester United már nem erőltette a támadásokat, az Inter pedig hiába igyekezett, komoly helyzetet sem igen tudott kialakítani.

A nemzetközi sikerre áhítozó milánói kék-feketék, akárcsak tavaly, idén is a tizenhat között búcsúztak a BL-ben, ráadásul ahogy egy évvel ezelőtt a Liverpoollal szemben, most sem tudtak kapuba találni 180 perc alatt. A két találkozó alapján a „vörös ördögök” megérdemelten jutottak a legjobb nyolc közé.

Barcelona: sima ügy

Az idegenbeli 1-1-et követően a Barcelona már az első félidőben eldöntötte a továbbjutás sorsát a Lyonnal szemben. A katalán együttes 25. percben került lépéselőnybe – Rafael Marquez kiugratása után Thierry Henry egyedül lépett ki, majd higgadtan helyezett a kapu közepébe. A francia támadó két perccel később ismét betalált, a félidő hajrában pedig másik két barcelonai gólfelelős, Lionel Messi és Samuel Eto’o villant.

Előbbi a kameruni csatárral kényszerítőzött, majd lőtt a jobb alsó sarokba, utóbbi pedig 10 méterről bombázott a léc alá.

Thierry Henry duplázott (Még több kép)

Thierry Henry duplázott (Még több kép)

Az első félidő végén Jean Makoun fejesével szépített a Lyon, a szünet után pedig Juninho Pernambucano kozmetikázott az eredményen. Ezzel együtt egy percig sem forgott veszélyben a spanyol listavezető továbbjutása, a Barcelona ügyesen tartotta a labdát, majd a hosszabbítás perceiben – amikor is Juninho 88. percben történt kiállítása miatt tíz ember ellen játszott – a csereként beállt Seydou Keita tette fel a pontot az i-re: Xavi pazar kiugratása után, a kapust kicselezve lőtt a hálóba.

A gól nélküli döntetlen is elég volt a Portónak

A Real kiesése után a spanyol főváros másik élcsapata is búcsút intett a nemztetközi prondnak. Az FC Porto és az Atlético az első, spanyolországi találkozóhoz hasonlóan ezúttal sem bírt egymással, csakhogy amíg Madridban 2-2-re végeztek, addig Portugáliában egyetlen találat sem esett, s ennek köszönhetően a hazai szurkolók boldogan távozhattak a stadionból.

A szerdai esti találkozón mind a két csapatnak volt lehetősége arra, hogy eldöntse a mérkőzést, de kapura az FC Porto volt veszélyesebb, inkább a hazaiak domináltak. Azzal együtt, hogy a vendég spanyolok Diego Forlán beállításával a második félidőben már három csatárral támadtak – eredmény nélkül…

Most sem bírt egymással a két csapat (MTI/EPA)

Most sem bírt egymással a két csapat (MTI/EPA)


Drámai végjáték Rómában

Ahogy a Chelsea és a Manchester United, az Arsenal is elbúcsúztatta az olasz ellenfelét – a két ország háromfelvonásos párharcát tehát az angol nyerték, 3-0-ra. Jóllehet, a Roma már 9. percben ledolgozta a Londonban összeszedett hátrányát, Francesco Totti középreadása során elméláztak a vendégvédők, Juan pedig ezt kihasználva közelről a kapu bal oldalába lőtt.

A folytatásban is a Roma veszélyeztetett többet, de Arsenal előtt is akadtak helyzetek, ám sem a rendes játékidőben, sem a túlórában nem született újabb gól, így a szétlövés döntött.

Az első rúgó, Eduardo azonnal hibázott, majd a második sorozatban a római Mirko Vucinic is rontott. Robin Van Persie, Theo Walcott, Samir Nasri, Denilson, illetve David Pizarro, Julio Baptista, Vincenzo Montella és Totti azonban gólra váltotta a büntetőjét. A hatodik és a hetedik kör után sem született döntés, miután Kolo Touré és Bacary Sagna, illetve Alberto Aquilani és John Arne Riise lövése során is megzörrent a háló.

A kilencedik pár első rúgójaként következett Abou Diaby, aki ismét az Arsenalt jutatta előnyhöz, viszont ezután Max Tonetto a kapu fölé küldte a labdát, így drámai végjátékban az „ágyúsok” csatlakoztak a legjobb nyolc mezőnyéhez.

A végén az angolok nyertek (MTI/EPA)

A végén az angolok nyertek (MTI/EPA)

BL, nyolcaddöntő, visszavágók:
FC Porto (portugál)-Atlético Madrid (spanyol) 0-0
Továbbjutott: a Porto, 2-2-vel, idegenben lőtt több góllal.

Manchester United (angol)-Inter (olasz) 2-0 (1-0)
Gól: Vidics (4.), Cristiano Ronaldo (49.)
Továbbjutott: a Manchester United, 2-0-val.

Barcelona (spanyol)-Lyon (francia) 4-2 (4-1)
Gól: Henry (25., 27.), Messi (41.), Eto’o (42.), S. Keita (95.), ill. Makoun (43.), Juninho Pernambucano (48.)
Kiállítva: Juninho Pernambucano (88., Lyon)
Továbbjutott: a Barcelona, 6-3-mal.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutott csapatok:
Liverpool (angol), Chelsea (angol), Villarreal (spanyol), Bayern München (német), Barcelona (spanyol), Manchester United (angol), FC Porto (portugál), Arsenal (angol).

A negyeddöntő sorsolását jövő pénteken Nyonban tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik