Élet-Stílus

Gerrard nélkül feleannyit sem ér a Liverpool

Nem számíthatott Rafael Benítez a Manchester City elleni bajnokin a legjobb játékosára, és ez az eredményen is megmutatkozott. Sokadszorra bizonyosodott be, hogy Steven Gerrard nélkül csak egy „hajtós” csapat a Liverpool, a bajnoki címhez ennél azonban sokkal több kell.

A tabella élén álló Manchester United szombaton egy csodálatos Ronaldo-szabadrúgással verte a Blackburn Roverst, a Chelsea pedig Guus Hiddink első angol bajnokiján szintén egy góllal győzte le az Aston Villát. Győzelmükkel a kékek feljöttek a harmadik helyre, két pontra megközelítve a második Liverpoolt.

A vörösök vasárnap hazai pályán nem a legjobb előjelekkel fogadták a Manchester Cityt, hiszen a már említett Steven Gerrard mellett Xabi Alonso is hiányzott a középpályáról. Az új tulajdonos millióit számolatlanul szóró vendégek, korán megzavarták a Pool támadásokat, és az első félidőben jobbak voltak. Ireland óriási ziccerben feladta a labdát Reinának, a házigazdának helyzete sem nagyon volt.

A Real ellen sokkal többre lesz szükség a Pooltól (MTI/EPA)

A Real ellen sokkal többre lesz szükség a Pooltól (MTI/EPA)

Hiányzott az ötlet, a váratlan megoldás a Liverpoolnál, amely ráadásul egykori játékosa, Craig Bellamy találatával az 51. percben hátrányba került. A bekapott gól után görcsösen próbálkozott a Pool, de a két kulcsembert nem tudták pótolni Benítezék, és ismét bebizonyosodott, hogy a riválisokkal szemben túl rövid a kispad. Vajon Benajun, El Zhar vagy éppen Dossena melyik másik angol élcsapatban kapna helyet?

A hajrában Benítezéknek legalább az egyik pontot sikerült megszerezniük: az örökmozgó Kuyt egy Benajun beívelés után állította be fejjel a végeredményt. A döntetlennel hét pontosra csökkent a MU előnye a tabellán, a harmadik Chelsea pedig akár már a következő körben visszaelőzheti a Liverpoolt.

Premier League, 26. forduló:
Fulham-West Bromwich Albion 2-0 (0-0)
Gól: Zamora (61.), A. Johnson (72.)

FC Liverpool-Manchester City 1-1
Gól: Kuyt (78.), illetve Bellamy (51.)

Newcastle United-Everton 0-0

Szombati meccsek:
Manchester United-Blackburn Rovers 2-1
Arsenal-Sunderland 0-0
Bolton Wanderers-West Ham United 2-1
Middlesbrough-Wigan Athletic 0-0
Stoke City-Portsmouth 2-2
Aston Villa-Chelsea 0-1

Hétfő:
Hull City-Tottenham Hotspur 21 ó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik