Élet-Stílus

Ocskay: túlzó elvárások a médiában

Jövőre már egyértelműen a rájátszásba jutás a cél az Alba Volán számára az osztrák jégkorong-bajnokságban (EBEL). Idén sokat fejlődött a csapat, de az eltiltások miatt nem sikerült a bravúr. Ocskay Gábor, a válogatott és az Alba kulcsembere a világbajnoki esélyekről is beszélt az FN-nek.

Véget ért az osztrák bajnokság alapszakasza. Az Alba Volán a kilencedik helyen végzett, és így épp csak lecsúszott a rájátszásról. Hogyan értékelnéd a csapat teljesítményét?

Az első évhez képest sokkal jobban szerepeltünk, a bajnokságot parádés sorozattal kezdtük, de aztán novemberben két kulcsemberünket hosszú időre eltiltották, és emiatt nem sikerült teljesíteni a szezon elején kitűzött célt, azaz a rájátszásba jutást.

Az osztrák bajnokság szabályai értelmében 60 pontnyi hokist lehet nevezni egy meccsre. A speciális pontrendszer alapján a két légiós négy-négy pontot ér, és az Alba Volán az eltiltások miatt nem 60, hanem csak 52 pontnyi játékossal állhatott ki. Ebben az időszakban két, két és fél sorral kellett felvennünk a versenyt a riválisokkal. Sajnos ismét megmutatkozott, hogy nem elég nagy a keretünk, a kispad rövidsége miatt sorozatban vesztettük el a meccseket. A véleményem szerint ekkor úszott el a playoff-szereplés.

Januártól ismét teljes összeállításban szerepeltünk, és onnantól kezdve ismét beindult a szekér. A csapat teljesítményéről azt hiszem sokat elmond, hogy míg tavaly 18 ponttal fejeztük be az alapszakaszt, idén 44 ponttal zártunk. A bécsiek kivételével mindenkit megvertünk legalább egyszer, az alapszakaszt toronymagasan megnyerő Klagenfurtot hazai pályán háromszor is.

Ocskay (j) szerint rövid az Alba volán kispadja (MTI)

Ocskay (j) szerint rövid az Alba volán kispadja (MTI)

A következő szezonra nem változik a cél, de szerepelhet a továbbiakban is az EBEL-ben a csapat?

Az osztrákok meghívtak minket, számítanak ránk. Ilyen nehéz gazdasági helyzetben az anyagi háttér megteremtése nem lesz könnyű, de bízakodó vagyok. Sajnos továbbra sincsen névadó támogatónk, de talán ezen a téren is változik a helyzet. A sportág szerencsére egyre népszerűbb Magyarországon, rendre telt ház előtt játsszuk a hazai meccseinket.

Mi kell ahhoz, hogy sikerüljön az alapszakaszt a nyolc között zárni?

Jó lenne, ha fegyelmezetlenségekkel nem gyengítenénk magunkat, de ahogy említettem már a keretet is bővíteni kellene. Ez nagyrészt büdzséfüggő, így ezen a téren egyelőre semmilyen konkrétummal nem szolgálhatok.

Rövid pihenő után következik a magyar bajnokság. Egy ilyen nehéz és feszített tempójú alapszakasz után, hogyan pörögtök fel a gyengébb játékerőt képviselő hazai riválisok ellen?

Augusztus óta 72 meccset játszottunk, jól fog jönni a pihenő, de a magyar bajnokságot nem vesszük félvállról. Mindenki ránk feni a fogát, meg akarják mutatni az ellenfeleink, hogy az osztrák ligában is megállják a helyüket. Nem lesz könnyű dolgunk, ugyanakkor úgy gondolom, hogyha a csapat motiváltan és koncentráltan játszik, akkor meg kell védenünk a címünket.

A magyar rájátszást követően kezdődik a világbajnoki felkészülés. A magyar válogatott talán a legnehezebb csoportba került. Mennyi esélyt látsz arra, hogy benn marad a csapat?

A csoportunk valóban kőkemény. Nincsenek illúzióink, mind a három ellenfelünk (Szlovákia, Fehéroroszország, Kanada) sokkal nagyobb játékerőt képvisel. Nekünk nem a csoportkörben, hanem a kiesés elleni mérkőzéseken kell csúcsformában játszanunk: három meccsből kettőt kell nyernünk. Nagyon nehéz lesz, de optimista vagyok, azt mondom, hogy 50 százalék esély van a bennmaradásra.

Az olimpiai selejtezőt a papírformának megfelelően elbukta a csapat. A csapatnak voltak gyengébb és jobb meccsei. Ez a realitás?

Úgy érzem a magyar sajtó túlzott elvárásokat fogalmazott meg a csapattal kapcsolatban. A lettek sokkal jobbak nálunk, a tőlük elszenvedett vereség majdhogynem borítékolható volt. Sajnos nem volt időnk pihenni, a csütörtök esti nyitómeccs után, másnap délután háromkor már megint a jégen voltunk. Mindezt úgy, hogy szerda hajnalban indultunk el itthonról. Az ukrán meccs előtt végre volt egy pihenőnapunk, és ez aztán meg is látszott a játékunkon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik