Élet-Stílus

Budapesten úszta át Schirilla a Dunát

Nyolc és fél percet töltött az 1,2 fokos Dunában ifjabb Schirilla György szombaton, Budapesten, szokásos téli úszósorozatának harmadik állomásán.

“Ez volt az idei legnehezebb úszásom, noha csak nyolc és fél percet voltam a vízben, a viharos erejű szél nagyon zavart, nagy hullámok nehezítették az úszásomat és a jobb fülem a vége felé már valósággal zúgott az állandó szél miatt, így a partra kiérve kissé szédültem” – mondta Schirilla az MTI-nek.

“Itt voltak a legkevesebben, csupán mintegy százötvenen néztek a partról, ennek ellenére boldog vagyok, mert fontos volt számomra, hogy a fővárosba öt év kihagyás után visszatérve jó produkciót nyújtsak” – tette hozzá.

A sportember elsődleges célja továbbra is a hagyományőrzés – édesapja ugyanis 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átszelte télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.

A sorozat jövő szombaton, Sárospatakon zárul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik