Élet-Stílus

Az Üllői úton épülhet fel a Nemzeti Aréna

A költségvetés kényszerű módosítása következtében az eredeti tervekhez képest nyolc százalékkal csökkent a sportágazat 2009-es állami támogatása, de még így is megőrizte a 2008-as szintet – jelentette ki a sportminiszter. Gyenesei a bizottsági meghallgatásán arról is beszélt, hogy a Puskás Ferenc Stadion felújítására nincsen pénz.

Gyenesei István sportügyekért felelős önkormányzati miniszter kedden, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága előtti meghallgatásán hangsúlyozta: a nyolcszázalékos csökkenés kevesebb, mint amennyit a turizmus szenvedett el, ugyanakkor a visszaesés a sport területén nem járt feladatelhagyással, sőt az utánpótlás-nevelésre szánt összeget 350 millió forinttal még növelték is az ideihez képest.

A tárcavezető elmondta, hogy a Puskás Ferenc Stadion felújítására nincs állami forrás, viszont a minisztérium egyformán nyitott arra, hogy a Nemzeti Labdarúgó Arénát a Fehér úton, a Fáy utcában, vagy akár az Üllői úton építsék fel.

Többen is bejelentkeztek

Gyenesei hozzátette: bár a Fehér úton jövőre felépítenek egy 40×80 méteres alapterületű sportmunkacsarnokot, ennek ellenére nem elkötelezettek az iránt, hogy az aréna is annak szomszédságában épüljön fel. A miniszter megemlítette, egy héttel ezelőtt Markovits László, a Vasas ügyvezető elnöke azzal az ötlettel kereste meg, hogy a Nemzeti Labdarúgó Aréna közös tehervállalással a Vasas Fáy utcai sporttelepén is megépülhetne.

Egy lehetséges látványterv (mlsz.hu)

Egy lehetséges látványterv (mlsz.hu)

Ez ügyben a Ferencváros is bejelentkezett. Török Ottó szakállamtitkár az MTI érdeklődésére elmondta: Rieb György elnök arról tájékoztatta, hogy az eredetileg 22 ezer fő befogadására tervezett új Üllői úti stadion helyett egy 30 ezreset építenének fel, aminek többletköltségét a Magyar Labdarúgó Szövetség állná.

A sportingatlanoknál maradva a miniszter beszélt arról is, hogy vidéken két jelentősebb sportlétesítményt újítanak fel, a Balatonfüredi Vitorlás Központra 80 milliót, a Maty-éri kajak-kenu és evezőspályára 360 millió forintot áldoznak.

Gyenesei tájékoztatása szerint az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), ismertebb nevén a Sportkórház jövőbeni működtetésére immár három változat létezik. Az első, hogy a nemzeti sportegészségügyi központ egy általános kórházzal együtt, magántőke bevonásával jelenlegi helyén, az Alkotás úton épüljön fel. A második, hogy ugyanott mindez a Semmelweiss Egyetem keretein belül, állami finanszírozással valósuljon meg, csakhogy ehhez a Pénzügyminisztériumnál nincs meg a forrás. A harmadik verzió pedig az, hogy a sportegészségügyi központ más helyszínre, az Állami Egészségügyi Központhoz kerüljön. Az Önkormányzati Minisztérium az első változatot támogatja, a kormány várhatóan egy hét múlva dönt a kérdésben.

Nincs egyetértés

Szóba került még, hogy a miniszter az Országgyűlésben miért szavazott a magyar férfi jégkorong-válogatott világbajnoki felkészülését 100 millió forinttal támogató módosító indítvány ellen. Gyenesei erre azt válaszolta, egyrészt a kormány tagjaként kötötte őt a szavazási fegyelem, másfelől véleménye szerint a jégkorongsport egyéb címeken amúgy is jelentős támogatásokhoz jutott. Amint azt elmondta, a téli sportág bekerült a Héraklész és a Sport XXI utánpótlás-nevelési programokba, előbbi 30 millió, utóbbi 25-30 millió forintnyi plusztámogatást jelent a hokisoknak. Ezenkívül a minisztérium 40 millióval segítette a budapesti olimpiai selejtező megrendezését, a jövő évi költségvetésben 25 milliót biztosít a vb-felkészülésre, 65 milliót pedig egy sátortetős mobiljégpálya felállítására a Budapesti Olimpiai Központ területén, továbbá a jégkorongozók is részesülnek a téli olimpiai felkészülést 2009-ben támogató 130 millióból.

A sport- és turisztikai bizottság ülésén a kormánypárti képviselők, valamint az SZDSZ-es Világosi Gábor elismeréssel szólt Gyenesei István elmúlt féléves munkájáról, míg Bánki Erik, a testület fideszes elnöke gyengének minősítette azt. Ezután személyeskedésbe torkolló vita alakult ki a teremben a szocialista képviselők és Bánki Erik között, aminek végén Páva Zoltán MSZP-s honatya tüntetőleg kivonult a teremből, Gyenesei István pedig közölte: legközelebb csak egy év múlva megy el a bizottság előtti meghallgatásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik