Élet-Stílus

Rénszarvaspörkölttel is vár a Télapó

Nagykarácsonyi Mikulás-ház, lappföldi Mikulásfalu és -barlang, svédországi rénszarvaspark – a kisebbek-nagyobbak örömére december 6-nak is megvannak a maga, „hagyományos” úti céljai. Sőt, az sem meglepő, ha az elszánt „Mikulás-turisták” Törökország vagy éppen Kirgizisztán felé veszik az irányt. A Télapó nyomában az FN-en.

Szarvasok és internetsarok

November 3. óta a Fejér megyei Nagykarácsonyban immáron 13 éve működő Mikulás-házban a „nagyszakállú” már javában fogadja a gyerekeket, akik egészen vízkeresztig halmozhatják el kívánságokkal. A Mikulás-ház – amely nemcsak játszószobával, hanem már számítógépes sarokkal is fel van szerelve – ünnepélyes megnyitója december 7-én, azaz bronzvasárnapon lesz, ekkor nyit ugyanis a nagykarácsonyi Szeretetposta (a falun keresztül kézbesített képeslapokra ünnepi bélyegzőlenyomat kerül) és a nagykarácsonyi betlehem is.

A Mikulás-ház kifutójában ajándékosztó szarvasok, míg a játszóházban kézműves-foglalkozások és színpadi előadások várnak a gyerekekre, akik az adok-kapok ládikába beletehetik a megunt játékaikat, és másikat választhatnak helyette. Ha pedig a Télapóval való találkozás előtt törölni szeretnék korábbi csínyjüket, az udvaron található Jóság Csodakútjába beledobhatnak egy pénzérmét, amelybe korábban “belesuttogták” komisz tettüket.

(forrás: santaclausvillage.info, dunaujvaros.com)

Lappföldi vagy nagykarácsonyi Mikulás

(forrás: santaclausvillage.info, dunaujvaros.com)

A lappföldi Télapó ölében

A Mikulás-turisták legfőbb célpontja a Lappföld fővárosától (Rovaniemi) 8 kilométerre fekvő Mikulásfalu (Santa Claus Village), ahova telente százezrek érkeznek a világ minden tájáról. Folyamatosan szóló karácsonyi zene, télapós ajándéktárgyakkal teli üzletek, rénszarvaspörköltet kínáló éttermek, illetve husky kutyákkal vagy motoros szánnal való túrázás – többek között ez vár a faluba ellátogatókra. A turisták megtekinthetik a Télapó 1985 óta működő postázó üzemét, ahonnan lappföldi bélyegzővel ellátott levelet is küldhetnek, és természetesen felkereshetik a Mikulást, akinek a térdére gyerekek-felnőttek egyaránt ráülhetnek. Erről a ritka pillanatról akár fotót is készíttethetünk a Télapó segítőivel, a manókkal.

A Mikulásfalutól 2 kilométerre található a Santapark, amelyet 50 méter mélyen, egy föld alatti barlangrendszerben alakítottak ki. A vidámparkszerű szórakoztató központban – amely a téli szezonban december 2.–január 10. között van nyitva – készülnek a Télapó ajándékai és a karácsonyi sütemények. A 8 millió dollárból épült parkban – amely egyszerre 1000 fő befogadására alkalmas – több tucat játék, bábszínház, kávézó, ajándékbolt, jégbár várja a látogatókat.

Rénszarvaslesen a svédeknél

Ha inkább Rudolf, azaz a Télapó szánhúzó rénszarvasának rokonaira vagyunk kíváncsiak, akkor érdemes Svédország felé venni az irányt, ugyanis a Kronoberg megyei Kostában egy hatalmas jávorszarvaspark található. Egy 1,3 kilométer hosszú sétányon barangolhatjuk be a vadasparkot, és kerítés mögül figyelhetjük a jávorszarvascsaládok mindennapjait. A vadaspark 220 négyzetméteres ajándékboltjában pedig jávorszarvasos szuveníreket (plüssállatokat, pólókat, húskészítményeket, hűtőmágneseket) szerezhetünk be ismerőseinknek.

(forrás: moosepark.net, wikipedia)

Kostában rénszarvasokat, Demrében nyári Mikulást láthatunk

(forrás: moosepark.net, wikipedia)

Múzeum a nagyszakállúnak

Mikulás-múzeummal büszkélkedhet Amerikában az Indiana állambeli Santa Claus város. Egy nonprofit szervezet nyitotta meg 2006-ban a létesítményt, amely állandó kiállítás keretében mutatja be a Télapó-kultuszt. A látogatók ízelítőt kaphatnak abból, honnan is származik a Télapó neve, milyenek voltak az első, neki címzett levelek (a legkorábbi példányok 1928-ból származnak), illetve hogyan fejlődött a Télapó postahivatala az évek során.

Nyári Mikulás és Télapó-csúcs

Aki csak véletlenül jár a törökországi Demre (Myra) városában, meglepődve tapasztalja a piros kabátban, hosszú fehér szakállal megformázott nyári Mikulás-szobrot a város főterén. Ez nem véletlen, ugyanis a hagyományok szerint az Antalya közeli városban született, és a város közepén fekvő templomban élt a Mikulás (akit törökül Noel Babának hívnak), azaz Szent Miklós püspök, aki a gyermekszeretetéről és a szegények iránti segítőkészségéről vált ismertté. Az 1956-os ásatások során előkerült sírhelye pedig a templom mellett található. A IV. században élt Szent Miklós csontjait a XI. század végén kalózok rabolták el, és az olaszországi Bariba szállították, ám a török Mikulás Alapítvány – amely kitartóan őrzi Szent Miklós örökségét – jelenleg is azért küzd, hogy visszaszerezze a püspök földi maradványait.

Lappföld mellett Kirgizisztán is szeretne profitálni a Mikulás-turizmusból: 2007. decemberben a Télapó új hazájának nyilvánította magát. Svéd geográfusok ugyanis megállapították, hogy fekvésénél fogva a közép-ázsiai ország lenne a legalkalmasabb hely a Télapó logisztikai világközpontja számára. A kirgiz hatóságok sebtében el is neveztek egy hegycsúcsot a Télapóról, amelyre már a nemzeti lobogót is kitűzték. A kormány pedig elrendelte, hogy keressék meg Télapó “valódi” lakhelyét az eldugott hegyi falvak között.

gigabetlehem somogyban

A somogyi Vörs falu római katolikus templomában az idén is felépítik a Jézus születését bemutató bibliai életképet, amely mára Európa legnagyobb beltéri Betlehemévé vált. A vörsi Betlehemet – amely advent első vasárnapjától kezdve február végéig látogatható – 1948 óta minden évben felállítják. A karácsonyi életkép természetes anyagokból (moha, zuzmó, tuja, fenyőfa) épül élethű tájjal, figurákkal, több mint 50 négyzetméteren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik