Élet-Stílus

A rendőrség is vizsgálódik a Drogba-ügyben

Didier Drogba gólja ünneplésekor egy érmét hajított az őt megdobáló ellenfél szurkolói közé a Chelsea és a Burnley szerdai Ligakupa-találkozóján. Emiatt az Angol Labdarúgó-szövetség mellett a rendőrség is vizsgálatot indított.

A sérüléséből visszatért támadó, aki a szezonban először volt eredményes, a 27. percben betalált, ezzel megszerezte a vezetést a Chelsea-nek, majd – állítása szerint – ünnepelni szeretett volna, de a vendég Burnley hívei megdobálták.

Erre ő visszahajított egy pénzérmét, és előtte mutatóujjával az ismert módon be is mutatott a Burnley-szurkolóknak. Drogba sárga lapot kapott az eset után, de lehet, hogy nem ússza meg ennyivel a dolgot… Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) mellett a rendőrség is vizsgálatot indított az ügyben. A 30 esztendős elefántcsontparti csatár egyébként megbánta, amit tett.

Már megbánta, hogy dobálozott (MTI/EPA)

Már megbánta, hogy dobálózott (MTI/EPA)

„Ünnepelni akartam, amikor is rengeteg tárgy zúdult felém. Nagy hiba volt, hogy fogtam az egyik érmét, és visszadobtam. A pillanat hevében cselekedtem, egy kisiklás volt, amit már meg is bántam. Ha esetleg valaki megsérült, akkor természetesen elnézést kérek tőle” – nyilatkozta bűnbánóan Drogba. Ekkor még nem tudta, hogy – a jelentések szerint – senki sem sérült meg.

Egyik csapat vezetőedzője sem kommentálta a történteket, Luiz Felipe Scolari, a londoniak és Owen Coyle, a vendégek trénere egyaránt arra hivatkozott, hogy nem látta, pontosan mi történt.

A Burnley nyilatkozatot adott ki, amelyben közölte: rendkívül büszke, hogy több mint hatezren elkísérték a csapatot Londonba, de azt is leszögezte, nem tűri el szurkolóitól a rendbontást, és együttműködik a vizsgálat során.
A Chelsea szóvivője jelezte, a londoni klub érdemben akkor foglalkozik az üggyel, ha kézhez vette a játékvezetői jelentést.

Az angol szövetség később tárgyalja az esetet, de szinte biztos, hogy eltiltással sújtja a begőzölt afrikai labdarúgót.

Az ominózus találkozó egyébként 1-1-es döntetlennel zárult, majd tizenegyesekkel meglepetésre a másodosztályú csapat jutott tovább az Angol Ligakupában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik