Élet-Stílus

A Nobel-díj csak a negyedik helyre volt elég

Alig maradt le a dobogóról az új Nobel-díjas J. M. G. Le Clézio az Írók Boltja októberi sikerlistáján. Az első három helyet György Péter, Krasznahorkai László és Dragomán György szerezte meg. Havi irodalmi Top 10 az FigyelőNeten.


A Nobel-díj csak a negyedik helyre volt elég 1

Októberben György Péter új kötetét vették meg a legtöbben az Írók Boltjában. Az esztéta, közíró és egyetemi docens az utóbbi években megjelent önálló kötetei után – egyebek mellett: Digitális Éden (1998), A néma hagyomány (2000), Az eltörölt hely – a Múzeum (2003) – ezúttal az Élet és Irodalom hasábjain megjelent cikkeiből állította össze a Mifelénk – Cikkek és tanulmányok 2003-2008 című könyvét.

Az ezüstérmes egy igazi őszi könyv, Krasznahorkai László Seibo járt odalent című novellafüzére. A szerző szerint éppúgy nevezhetnénk elbeszéléskötetnek, mint amennyire regénynek, hiszen szoros összefüggés van az egyes írások között, szorosabb, mint egy elbeszéléskötetben általában. A szocioregény-jellegű Sátántangó óta a távol-keleti filozófia felé fordult Krasznahorkai kacskaringós mondataival most is sorstörténeteket ír le, amelyeknek témái ezúttal különböző civilizációk és a korszak műalkotásai köré szerveződnek.

A Nobel-díj csak a negyedik helyre volt elég 2

Egy új magyar írósztáré a harmadik hely. Dragomán György Fehér Királyát az elmúlt másfél évben több mint húsz nyelvre fordították le, több országban is vezette az irodalmi és a vásárlási listákat is. A fiatal, Erélyből származó író e regénye hol vicces, hol tragikus, s lassan kirajzolódik belőle egy abszurd, de a tizenegy éves főhős szemével mégiscsak szép világ, amely elemeiben a kora nyolcvanas évek Romániájának atmoszféráját idézi. A kiskamasz fiúnak apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőttség terheivel, ugyanakkor még képes arra is, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat.

A Top 10-es listán az irodalmi Nobel-díjas író Körforgása mellett még egy francia regény, Maurice Blanchot Halálos ítélete, egy kortárs norvég színdarabokat összegyűjtő kötet, és a szintén Nobel-díjas portugál Saramago új, önéletrajzi-regénye szerepel. Szintén saját életét dolgozza fel Vitray Tamás a – hetedik helyezést elért – Kiképzésben. A tíz legnépszerűbb könyv közé került még Szávai János Márai-könyve és egy titokzatos írónő, Spiegelmann Laura zseniális, bírálói szerint néha naturalista blogbejegyzéseken alapuló botránykötete.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik